Kezdőlap Hírek Sószórási kartell - Bíróság: minden vádlott bűnös
No menu items!

Sószórási kartell – Bíróság: minden vádlott bűnös

A kép illusztráció! Fotó: MTI/Varga György

Valamennyi vádlottat bűnösnek talált, és hét cég tizenegy képviselőjére együttesen csaknem 25 millió forint pénzbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság a sószórási kartell ügyben. Az ítélet ellen három napon belül lehet fellebbezni.

A Fővárosi Főügyészség 2016-ban emelt vádat a cégvezetők ellen közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó kartelltevékenység bűntette miatt.

A fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkárának feljelentése alapján 2013-ban elrendelt nyomozásban kiderült: a cégvezetők az általuk irányított 7 cég képviselőiként 2013-2014-ben összehangolták piaci magatartásukat a magyar közutak karbantartását és fenntartását végző állami vállalatok és önkormányzatok, továbbá önkormányzati közterület-fenntartó cégek által kiírt közbeszerzési eljárásokban.

Az elsőrendű vádlott, egy Pest megyei székhelyű kft. vezetője a másodrendű vádlotton keresztül – aki a cég jogi képviselője volt – felvette a kapcsolatot az ország területén működő hat másik cég vezetőivel, alkalmazottaival és

SMS-ben, valamint e-mailben előre megállapodtak, hogy a kiírt téli síkosságmentesítési közbeszerzéseket melyikük fogja elnyerni.

A kedden kihirdetett ítélet elleni fellebbezésről az ügyészség, illetve az 1., 2., 5. rendű vádlottak három nap gondolkodási időt kértek. A tárgyaláson a többi vádlott és képviselője felmentésért fellebbezett.

A bíróság halmazati büntetést szabott ki, illetve 120 és 480 napi pénzbüntetésben határozta meg a napi tételek számát. Az egy napi büntetési tételt a magyar napi átlagbér-statisztikai adatok alapján 10 ezer forintban határozták meg valamennyi vádlott esetében. Az elhangzott indokolás szerint a bíróságnak “kevés információja van a vádlottak keresetéről“. A pénzbüntetés meg nem fizetése esetén a vádlottak szabadságvesztést kapnak.(Az ügyben felsorolt bűncselekményekért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.)

Az elsőrendű vádlott 3 rendbeli bűncselekmény, a másodrendű 4 rendbeli bűncselekmény elkövetéséért felelős, előbbi büntetése 450 nap illetve 4,5 millió forint, utóbbi 480 nap illetve 4,8 millió forint. A harmadrendű vádlottra 360 nap, illetve 3,6 millió forint büntetést szabtak ki, a többiekét egyenként 120-180 napban és 1,2-1,8 millió forintban határozta meg a bíróság.

A bíróság nem találta megalapozottnak azt az ügyészségi indítványt, hogy a szabadságvesztések és pénzbüntetések kiszabásán túl a cégvezető vádlottakat határozott időre tiltsák el a gazdasági társaság vezetésétől. Ezt a bíró a büntetlen előélettel indokolta, valamint az ügyben a nyomozás óta eltelt közel hét évre tekintettel. A bíróság az 5. rendű vádlottat 35 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.

Az indokolásban elhangzott: a több évig tartó ügyben a bíróságnak meg kellett vizsgálnia, hogy megvalósult-e a tisztességtelen piaci magatartás, ajánlatvisszatartás, kartellmegállapodás, mivel annak megkötését a vádlottak tagadták. A bíróság szerint mindez szóban is létrejöhet, a gentlemen’s agreement alapján, arra a jogszabályban nincs alaki megkötés. A piaci szereplők között együttműködés van, az szükséges is, azonban

ha túljutnak azon a szinten, hogy “egészségesnek” lennének mondhatók, azaz más piaci szereplőket sértenek, kizárva más versenytársakat a piacról, akkor megvalósul a bűncselekmény – ismertette a bíró.

Közölte: az ügyben a hatóságok titkos nyomozást folytattak, annak eredményeit, a rögzített telefonbeszélgetéseket, SMS-eket, e-maileket a bíróság felhasználta más okiratok mellett.

Felidézte, hogy a vádbeli közbeszerzéseket többnyire 2013-2014-ben útszóró só beszerzésére írták ki összesen 6 milliárd forint értékben, de voltak kisebb tételek, például útburkolati jelek festésére pályáztak összehangoltan a cégvezetők. Módszerük szerint előre megbeszélték a legalacsonyabb ajánlati árat, ez alá a megbeszéltek szerinti későbbi “vesztes” pályázók már nem mehettek.

Egymás pályázati tevékenységéről tudva a közbeszerzésben egymásnak referenciát biztosítottak, segítettek a pályázati nyomtatványok kitöltésében. Az is előfordult, hogy az együttműködésért cserébe az alkufolyamat torzításában részt vevő cégek alvállalkozói megrendelést kaptak a későbbi győztestől – hangzott el.

A vádlottak az utolsó szó jogán tagadták a bűncselekmények elkövetését.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás