Kezdőlap Tőzsde BÉT - Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Enyhe emelkedést vár a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán szerint a nemzetközi befektetői hangulat némileg javult, ugyanakkor a magyar vezető részvények technikai képe továbbra sem mondható pozitívnak.

Az OTP kedden végül csökkenéssel zárt, és hamarosan újra a 9 ezer forintos támaszt tesztelheti. A Mol jegyzése továbbra is az 1600-1650 forintos tartományban mozog, a támaszt nem törte le, onnan felpattant a keddi kereskedésben. A Richter árfolyama a 6400-6600 forintos szintek között mozog, míg a Magyar Telekom a 355-370 forintos tartományban.

Az elemző felidézte azt is, hogy kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank. A kamatszinteken a várakozásoknak megfelelően nem változtattak, de a megjelent közlemény több fontos, új információt tartalmazott. A jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ez egyfajta üzenetként tekinthető arra vonatkozóan, hogy nem tévesztik szem elől az inflációs célokat, ugyanakkor továbbra is dezinflációs hatásokat várnak az idei év utolsó negyedévében – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,54 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 32 296,74 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 36 forinttal, 2,25 százalékkal 1635 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,51 százalékkal 9150 forintra csökkent, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom részvény árfolyama nem változott, 367 forintot ért, forgalma 190,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,39 százalékkal 6500 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3285,60 ponton zárt kedden, ez 68,27 pontos, 2,12 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.