Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzők az inflációról - tartós maradhat a fordulat
No menu items!

Elemzők az inflációról – tartós maradhat a fordulat

Az infláció csökkenése október helyett már szeptemberben bekövetkezett, és a fordulat tartós maradhat – kommentálták a KSH szeptemberi inflációs adatait elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint szeptemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,4 százalékra lassult az előző havi 3,9 százalékról. Az éves maginfláció 4,0 százalékra csökkent az előző havi 4,7 százalékról. Az előző hónaphoz viszonyítva átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint szeptemberben véget ért az elmúlt hónapok emelkedő inflációs trendje és a várakozásokat felülmúló adatok időszaka. Kiemelte, hogy nemcsak a fő inflációs mutató, de a maginfláció (vagyis a volatilis tételektől megtisztított adat) is jelentősen mérséklődött, ami azt jelenti, hogy az inflációs alapfolyamatokban is komoly változás következett be.

A rendkívüli mértékű lassulás mögött egyértelműen a szolgáltatások áralakulása húzódik meg. Habár némi enyhülésre számítani lehetett, de annak szeptemberi mértéke komoly meglepetést okozott. A szolgáltatások inflációja havi összevetésben a mostaninál nagyobb ütemben legutóbb 2009 szeptemberben csökkent – hívta fel a figyelmet Virovácz Péter.

A szeptemberi inflációs adat a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy hónappal korábban kezdődött meg az infláció jelentős csökkenése. A következő hónapokban ugyanis a tavalyi év magas bázisa tovább mérsékli majd az inflációs mutatót. Ennek köszönhetően év végére már ismét a jegybanki cél közelében alakulhat az áremelkedés üteme. Ugyanakkor az ING vezető elemzője egyelőre nem gondolja, hogy ez újabb változást indukálna a monetáris politikában, vagyis nem számít arra, hogy az MNB visszafordítja a legutóbbi kamatemelést.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is úgy látja, hogy az infláció csökkenését döntően az élelmiszerárak mérséklődő ütemű növekedése, az üdülési szolgáltatások áresése, valamint a telefon, internet előfizetések árának csökkenése okozta.

A következő hónapokban 3,5 százalék közelében maradhat az infláció, majd decemberre 3,3 százalék közelébe mérséklődhet, így az idén 3,5 százalékos átlagos inflációra számítanak a Takarékbank szakértői a tavalyi 3,4 százalék után.

Azt is megjegyezte viszont, hogy a gyengébb forint erősítheti az inflációt, ami egyre erőteljesebben látszik a tartós fogyasztási cikkeken, az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolja. Az üdülési szolgáltatások árait jelentősen mérsékelték a járvány második hulláma miatt meghozott újabb utazási korlátozások és az idegenforgalom ismételt zuhanása.

A kínálati oldal gyengülése, kapacitások kiesése a várhatóan felfutó kereslettel párosulva szintén magasabb inflációhoz vezethet, ugyanakkor az év végétől feltehetően javuló kockázatvállalási hajlandóság miatt a forint erősödhet, ami viszont mérsékelheti az inflációt – elemezte a kilátásokat a Suppan Gergely.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője a várakozásoknál alacsonyabb szeptemberi adatot úgy értékelte, hogy az infláció ezzel elindult a jegybank inflációs célja felé. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az alapfolyamatokat leíró maginfláció is csökkent ugyan, de így is a célsáv teteje körül alakult.

Az előző hónaphoz képest több termékcsoportnál mérséklődött az áremelkedés üteme – így az élelmiszereknél,  a szeszes italoknál és dohányáruknál, a ruházkodási cikkeknél és a szolgáltatásoknál. Az élelmiszerek ára azonban még így is jelentősen, 7,3 százalékkal emelkedett éves viszonylatban. Az infláció csökkenése enyhíti a Magyar Nemzeti Bankon lévő nyomást az infláció miatti szigorítás tekintetében – állapította meg Regős Gábor.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések