Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Kovács Árpád: támogatás, ami az EU-ból nem jött, azt kellene az adósságra...
No menu items!

Kovács Árpád: támogatás, ami az EU-ból nem jött, azt kellene az adósságra költeni

Az Uniós támogatások nem érkeztek meg, az átutalás a választás miatt jövőre tolódhat, akkora összegről van szó körülbelül, amennyit az adósságszolgálatra kell  fordítani – derült ki a Költségvetési Tanács elnökének szavaiból. Kovács Árpád elmondta: 2016-ban “egy fillér eu-s pénzt nem kaptunk”, alkalmazkodhatunk most is, mint akkor.

A bruttó hazai termék (GDP) emelkedése Magyarországon töretlen, és valószínűsíthetően jövőre és 2020-ban is fennmarad – mondta a Költségvetési Tanács elnöke a Soproni Egyetem által tizenkettedik alkalommal megrendezett Soproni pénzügyi napok első napján.

Kovács Árpád úgy látja, hogy az év végére az államadósság GDP-arányos csökkenése is reálissá válhat, amivel a stabilitási törvény előírása teljesül.

Kifejtette, a pénzforgalmi egyenlegben megjelenő hiányt az okozza, hogy a kormány – mozgásban tartva a gazdaságot – megelőlegezte az európai uniós támogatásokat, mert azok nem érkeztek meg. Az adóbevételek 48 százaléka futott be az első félévben, több, mint 2017-ben – mondta.

Amennyiben az Európai Uniótól év végéig érkezik pénz Magyarországra, akkor a pénzforgalmi hiány elviselhető lesz, ugyanakkor nem úgy fog megvalósulni, ahogy erről a kormány 2017 tavaszán döntött – mondta, majd hozzátette: az európai uniós választások miatt elképzelhető, hogy a támogatások a jövő év elején érkeznek meg. Amennyiben nem, akkor ehhez alkalmazkodnia kell Magyarországnak, ahogy tette ezt 2016-ban is. Akkor “egy fillér eu-s pénzt nem kaptunk”, de ehhez képest most jobb helyzetben vagyunk – fogalmazott.

Közölte, az európai uniós támogatások mértéke ugyanis “nem elviselhetetlenül nagy összeg”, mert körülbelül annyit kell az adósságszolgálatra fordítani. Tavaly fordult elő először, hogy a EU-ból beérkező források meghaladták az adósságszolgálati terheket – mondta.

Az Európai Uniónál még 350 milliárd forintnyi, Magyarországról küldött számla vár kifizetésre.Ezt Varga Mihály újságírói kérdésre közölte egy konferencia szünetében.  A miniszter arra számít, hogy az uniós pénzek átutalása ugyanúgy történik majd, mint a múlt évben, azaz az év vége közeledtével nő majd meg a Magyarországra utalt EU-s pénzek nagysága – a szerk.

Kovács Árpád a kilátásokról elmondta, a munkaerőhiány a termelési növekedés korlátja, és a beruházások befejezésének a gátja lehet Magyarországon is, ahogy az egész világban.

Úgy vélte, Magyarország mozgásterét és cselekvési pályáját erősen meghatározza az európai bankrendszer törékenysége, a rendszerellenes és EU-ellenes pártok jelenléte, s az, hogy az unióban is mindössze két százalékos gazdasági növekedést remélnek jövőre. Amennyiben Magyarország ezt túlteljesíti, akkor a problémáit oldani tudja, ugyanakkor a ciklus-elmélet miatt fel kell készülni egy olyan időszakra is, amikor ismét gazdasági válság lesz – fogalmazott az elnök.

Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatója a 2010 utáni magyar adóreformról azt mondta, hogy annak a legnagyobb eredménye a gazdaság fehéredése. Ezt nemcsak a munkát terhelő adók csökkentése és a fogyasztási adók növekedése okozta, hanem például az online pénztárgépek bevezetése és az elektronikus közbeszerzési rendszer.

A 12. alkalommal megrendezett kétnapos Soproni pénzügyi napok fő témája az adózás és annak társadalmi, gazdasági hatásai. Vágyi Ferenc, a Soproni Egyetem dékánja elmondta, azért ez az idei konferencia témája, mert jövőre lesz száz éve, hogy Georg Wilhelm von Siemens megírta azt a dokumentumot, ami az általános forgalmi adó alapja volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás