Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 333,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az év első tíz hónapjában 2604,2 milliárd forintra emelkedett a deficit – közölte a Pénzügyminisztérium.
A védekezési kiadások és a gazdaságnak nyújtott támogatások, valamint az uniós fejlesztések előfinanszírozása eredményeként október végére a központi költségvetés 2140,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 489,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 25,7 milliárd forintos többletet értek el.
Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 575,4 milliárd forintot tett ki.
Idén októberben a központi alrendszer 333,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, mely 62,1 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi összegnél.
A tizedik hónapban 88,0 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe. Így a 2020. évi tízhavi bevétel összesen 997,4 milliárd forintot tett ki, ugyanakkor ezen időszakban az uniós kiadások meghaladták az 1642,0 milliárd forintot.
Október végéig 593,3 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések. Emellett a hazai kiadások közül az év első 10 hónapjában kiemelhetők a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra (165,0 milliárd forint) és a kiemelt közúti projektekre (200,2 milliárd forint) fordított források.
Fontos kiadásként jelentkezik a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból (196,3 milliárd forint) és a közúthálózat fenntartására és működtetésére (84,7 milliárd forint) kifizetett források.
Jelentősek továbbá a Falusi Útalapból (82,0 milliárd forint), a Beruházás ösztönzési célelőirányzatból (53,5 milliárd forint), a közúthálózat felújítására (37,4 milliárd forint), valamint a Modern Városok Program céljaira (35,9 milliárd forint) folyósított összegek.
Jelentős összeget fordított a költségvetés a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására (33,6 milliárd forint) és a Magyar Falu Program alprogramjainak támogatására (34,0 milliárd forint) is.