Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erős kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Erős kezdés New Yorkban

Indexemelkedésbe fordultak a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a pénteki nagy, két százalékos veszteségeikből.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,87 százalékos, az S&P-500 index 0,98 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,18 százalékos emelkedéssel nyitott.

A hétfői indexemelkedés elsősorban a felfokozott kisbefektetői aktivitásra vezethető vissza. Nagy tételekben indult meg ugyanis a fizikai ezüst alapú befektetési eszközök felvásárlása, ami az ezüst árát 2013 óta első alkalommal emelte 30 dollár fölé. Az ezüst ára mintegy húsz százalékkal ment fel a múlt hét csütörtök óta, amikor először került szóba a nagybefektetők short-pozícióival szembe menő GameStop-jellegű befektetési lehetőségként kisbefektetői közösségi médiaplatformokon.

Az iShares Silver Trust befektetési jegye a tőzsdén kívüli forgalomban már a nyitás előtt közel tíz százalékkal erősödött. Az ezüst bányászatával foglalkozó Hecla Mining, Coeur Mining és Wheaton Precious Metals részvények tíz és húsz százalék közötti árfolyamemelkedést értek el.

A GameStop részvénye a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban 4 százalékos veszteségben állt. A papír 1625 százalékkal áll év eleji árfolyama felett, de ez csak a kétharmada az idén elért árfolyamcsúcsának.

A megnövekedett kisbefektetői aktivitás által keltett “szélsőséges” volatilitásra hivatkozva egyes online brókerek továbbra is korlátozzák néhány érintett papír, így például a GameStop, a Blackberry, az AMC Entertainment és a Nokia vásárlását.

Az olaj ára emelkedett, az amerikai piacok nyitásakor a WTI ára 1,69 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 53,08 dolláron, a Brent ára pedig 1,78 százalékkal 56,00 dollárra ment fel.

Az eurót 0,35 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2094 dolláron, az arany spot ára 0,95 százalékkal unciánként 1865,30 dollárra emelkedett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...