Kezdőlap Gazdaság Matolcsy György: ma már 40-50 év kell a sikerhez
No menu items!

Matolcsy György: ma már 40-50 év kell a sikerhez

Matolcsy: némi szerencsével Magyarország is hosszan tartó, megalapozott fejlődés előtt áll. Illusztráció: MTI/Máthé Zoltán

Átalakulnak a felzárkózás feltételei, a gazdasági siker eddigi követelményei újakkal bővülnek a világban. A felzárkózás időigénye is nő, egyre hosszabban kell tehát kiválónak lenni – írta friss jegyzetében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Matolcsy György a növekedés.hu-n közzétett írásában a környezeti és a társadalmi fenntarthatóságot nevezte a 21. század döntő tényezőjének. A természet kárára ma már nem lehet növekedést erőltetni, és elakad a felzárkózás akkor is, ha nem áll mögötte magas foglalkoztatás, az állandóan bővülő tudás – tette hozzá.

A társadalmi feltételek közül különösen a rejtett tényezőket tekinti fontosnak, felzárkózási forrásnak tekint mindent, ami a kultúrához kapcsolódik.

Az elemzésből kiderül, hogy a pénz sem veszti el a jelentőségét, de a szerepe átalakul. A világ a pénzbőség korába lépett, ezért nem annyira a mennyiség, hanem a gyors, hatékony felhasználás a legfontosabb.

A pénzt egyszerre kell a növekedés erősítésére, valamint az egyensúlyok beállítására, visszaállítására fordítani – hangsúlyozta.

Matolcsy György szerint a 21. századi átalakulásban sem szűnnek meg az eddigi versenyfeltételek. A pénz örök törvényei továbbra is érvényesek, és ezután is sok múlik majd egy közösség értékrendjén, a versenyszellemen, a munka megbecsülésén – írta.

A jegybankelnök szerint az erőforrások közül mindig a társadalmi a fontosabb, a nyersanyag és az energia nem pótolhatja ezt. A korábbi példák is bizonyítják, hogy a felzárkózás motorjai az erős nemzetállamok, és minden siker mögött jó stratégia, hatékony kormányzás áll – fogalmazott.

Kiemelte, hogy nőtt a felzárkózások időigénye: már nem Japánra vagy Szingapúrra érvényes 23 év, vagy a bajoroknál, osztrákoknál tapasztalt 25-30 év és biztosan nem az írek 15 éves idősávja vagy az eddig nem annyira ismert észt példa működik, ma már 40-50 év kell a sikerhez. Egyre hosszabban kell tehát kiválónak lenni – tette hozzá.

Az MNB-elnök megjegyezte, hogy az utóbbi évtizedek változásainak sok ország lett a vesztese, a legfejlettebb államok közé kevesen jutottak be. Száz évvel ezelőtt Argentína még fejlettebb volt, mint Nyugat-Európa többsége, ma már elmarad tőlük, az utóbbi évtized nagy visszaesője pedig Görögország a jegybankelnök szerint. Ugyanakkor Lengyelország történelmi hátrányt dolgozott le a rendszerváltás óta, és némi szerencsével Magyarország is hosszan tartó, megalapozott fejlődés előtt áll – véli Matolcsy György.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.