Hirdetés
Kezdőlap Autó Dizájnos szedánnal támad a Peugeot
No menu items!

Dizájnos szedánnal támad a Peugeot

Magyarországon is bemutatkozott a Peugeot 508-as, ami a kihalófélben lévő szedán kategóriába hoz új életet – és főként dizájnt.

Habár nagyjából csak az év végétől számíthatunk arra, hogy az első Peugeot 508-asok megjelennek a magyar utakon, a márka hazai bemutatóján felvonultatott paletta rendkívül bizalomkeltő volt. Ebben nem elsősorban annak volt szerepe, hogy az új 508-as semmiben nem hasonlít az elődjére, hanem annak, hogy az új modell ismét azt igazolta, a Peugeot-nál máig nem felejtették el azt, hogy egy autó – esetünkben egy limuzin – több, mint egy funkcionális ipari termék. Így viszont az új 508-asnak még arra is esélye van, hogy azon modellek közé sorolják, amelyek SUV őrületben háttérbe szorult, az üzleti világhoz kötődő imázsú szedán kategóriába is új életet lehelhetnek. A Peugeot mindezt úgy teszi, hogy a hagyományos négyajtós, csomagtartós kialakításról az ötajtós fastback (szedán/kupé) változat mellett tette le a voksát.

A francia gyártó mindenesetre nem bízta a véletlenre: miközben a 4,75 méteres, alig 1,4 méter magas modell külső vonalvezetése elegánsan  karakteres, a Peugeot high-tech i-Cockpit belső tere az exkluzív anyaghasználattal, a kisméretű, dizájnos kormánnyal, a 10 colos HD érintőkijelzővel és műszeregységgel, valamint a középkonzolon elhelyezett sebességváltóval már önmagában felsőkategóriás vezetési élményt ígér. De ami egy üzletember számára talán még ennél is fontosabb, az új 508-as a tanulmányautókról visszaköszönő hűtőmaszktól, a full LED-es 3D lámpákon át a sportosan elegáns vonalvezetésig olyan dinamizmust tükröznek, ami a biznisz világában is imponáló.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az árakció csapdája – miért nagyobb a veszteség, mint gondolnánk?

A marketingstratéga kiemelte: nem ismer gyorsabb módszert a profit növelésére, mint az árazási stratégia rendberakása.

Rekorddöntés a használt-autó piacon

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 28, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az év eddigi 11 hónapjában.

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad be

A magyar piac negyedik legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztárába már a Postás előtt is több, összesen hat nyugdíjpénztár olvadt be az elmúlt három évtizedben.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein