Kezdőlap Agrár Agrárbiztosítás - tovább nőtt a támogatási keret
No menu items!

Agrárbiztosítás – tovább nőtt a támogatási keret

Tavaly ötmilliárd forintról hétmilliárdra, idén pedig további négy milliárddal nőtt a mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A gazdálkodók a biztosítások díjának legfeljebb 70 százalékát utólagos támogatásként kaphatják vissza.

A MABISZ ismertette: a 2012 óta működő rendszerben a mezőgazdasági biztosítások kötését uniós forrásokat is felhasználó díjtámogatással ösztönzik a gazdáknak.

A támogatott mezőgazdasági biztosítások teljes állományának díja tavaly már meghaladta a 14,5 milliárd forintot, miközben kilenc éve még másfél milliárd forint alatt maradt.

Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók – a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektől függően – most is háromféle konstrukció (A-, B- és C-típusú biztosítási szerződések) közül választhatnak, a díjtámogatásra pedig április elejétől pályázhatnak – hívták fel a figyelmet.

A gazdálkodók három biztosítótársaság, egy fióktelep és hét egyesület kínálatából választhatnak, a biztosítási díjtámogatás csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható.

A palyazat.gov.hu oldalon a napokban tették közzé, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent felhívás a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a Vadászkürt Expressz!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. szeptember 27-én, szombaton ismét megrendezi...

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásba

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Hirdetés

Gazdaság

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...