Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Szárnyal a lakáspiac: kétszámjegyű lehet a drágulás
No menu items!

Szárnyal a lakáspiac: kétszámjegyű lehet a drágulás

Illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt

Márciusban az elmúlt tíz évben először lépte át az adásvételek száma a 15 ezret a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint. Az erős kereslet az árakat is felhajtja.

A társaság közölte: a márciusban becsült 15 630 tranzakció csaknem 41 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, de az idei februári csúcsot is több mint 7 százalékkal túlszárnyalta. Az év első negyedévében így több mint 41 ezer adásvétellel zárt a piac, ami szintén az elmúlt tíz év legerősebb első negyedévét jelenti.

A Duna House elemzői szerint az aktív piacot és a továbbra is erős keresletet a nemzetközileg is tapasztalható koronavírus-járvány okozta lakhatási igények változása miatti többlettranzakciók és hazai környezetben az erre ráerősítő otthonteremtési támogatások okozzák.

Ez a piaci trend éves szinten akár kétszámjegyű árnövekedést is okozhat az ingatlanoknál.

Közölték, hogy az ingaltanpiac mellett nő a jelzáloghitel piac is, ahol Duna House pénzügyek 93 milliárd forintos piaci volument jelzett előre, ami szintén csúcsot jelent Magyarországon.

A jegybank adatai szerint a 90 milliárd forint feletti piac tavaly szeptemberben alakult ki, akkor 92,46 milliárd forint jelzálogcélú lakáshitelt nyújtottak a háztartások számára a pénzintézetek, idén márciusban az előrejelzés alapján ez a csúcs meg fog dőlni – közölte a Duna House.

A Duna House pénzügyek a jelzáloghitelek és az otthonteremtési támogatások piacán kiemelkedően erős második negyedévre számít.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás