Kezdőlap Agrár FruitVeB: Az augusztusi meleg jót is tett meg ártott is
No menu items!

FruitVeB: Az augusztusi meleg jót is tett meg ártott is

Néhány zöldségfélét, köztük a paprikaféléket és a zöldborsót ugyan károsította a hosszú aszályos időjárás, a csemegekukoricának ugyanakkor jót tett a meleg, rekordtermés várható.

A zöldségtermés az idén megközelítheti a tavalyihoz hasonló 1,9 millió tonnát, a mennyiséget azonban októberi időjárás még akár 5 százalékkal is befolyásolhatja – mondta a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke az MTI-nek hétfőn.

Ledó Ferenc közölte, a hajtatott zöldségekből a tavalyi 439,5 ezer tonnához hasonló mennyiséget várnak. A július vége és az augusztus 20. közötti hőség miatt jelentős károkat szenvedtek főleg a hajtatott paprikafélék, amelyből 180-185 ezer tonnát takaríthatnak be a termelők. Az idén tölteni való paprikából valamivel több, kápiából kevesebb, hegyes erős típusból pedig a tavalyihoz hasonló mennyiségű várható.

Az augusztusi meleg jelentős mennyiségi és minőségi kárt okozott a hajtatott paradicsom termésben, a zöldségből 25-130 ezer tonnát takaríthatnak be a gazdák december közepéig – jelezte.  Becslések szerint szabadföldről 1,4 millió tonna termés várható, tavaly még 1,5 millió tonnát takarítottak be. Ipari paradicsomból ugyanakkor 5-10 ezer tonnával is többet takaríthatnak be idén, 125-130 ezer tonna termésre számítanak.

A zöldborsó begyűjtése befejeződött: a késői vetéskezdet és a meleg, az aszályos április és május miatt mintegy 20 százalékkal, 65 ezer tonnára csökkent a mennyisége az előző évhez képest.

A vöröshagyma termésmennyisége 10-15 százalékkal marad el a tavalyitól, 60-62 ezer tonna körül alakul, a késői vetés, valamint az aszály miatt lett kevesebb a tavalyinál.
A FruitVeB elnöke ismertette, sárgarépát az idén a tavalyinál kissé nagyobb területen, 1400 hektáron vetettek. Október elején takarították be az ipari és tárolásra szánt fajtákat, amelyek aránya 75-80 százalék. A termesztett répák 95 százaléka öntözhető, így az aszály kevésbé befolyásolja a termésmennyiséget, ami az idén 70-75 ezer tonna körül várható.
Gyökérpetrezselymet és paszternákot 2000 hektáron termesztenek, a tavaszi meleg miatt most rosszak voltak a kelések, és az augusztusi hőség és aszály miatt vékonyabbak a gyökerek. Ez jelentős terméskiesést okoz, a tavalyi 62 ezer tonnával szemben az idén csak 52-55 ezer tonna várható.

Kedvezett viszont az időjárás az ország nagy részén a csemegekukoricának, amelyből a 34-35 ezer hektárt kitevő területről rekord- vagy rekordközeli termés várható 550-600 ezer tonnával. Az idén a korábbi évekhez képest erősebb volt a kukoricamoly-fertőzés, amely ellen a termelők korszerűen és szakszerűen védekeztek.

A termesztett gomba mennyisége az idén  31,5-32 ezer tonna, 2-3 százalékkal több, mint tavaly – ismertette az elnök.

A terméktanács honlapján közzétett legfrissebb kínálati árak szerint a Budapesti Nagybani Piacon a tölteni való, első osztályú paprika kilogrammonként 330-370 forint között van, a paradicsom 420-480 forint között. A fokhagyma ára kilogrammonként 740-800 forint, a vöröshagymáé 145-170 forint között mozog, míg a petrezselyemgyökér kilogrammonként 850-950 forintba, a sárgarépa 230-300 forintba, a csemegekukorica darabonként 70-80 forintba kerül.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fehérvári ősz gasztro élményekkel fűszerezve

Az Albatrosz Repülő Egyesület szervezésében megvalósuló repülőnap azonban idén sem csak a repülés szerelmeseinek kínál programokat

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Hírek

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.