Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Gyenge kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Gyenge kezdés New Yorkban

Indexcsökkenéssel korrigálták lefelé az előző záráskor elért rekordjaikat a hétfői kereskedés kezdetén az amerikai értékpapírpiacok.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,41 százalékkal, az S&P-500 index 0,19 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,21 százalékkal kezdett alacsonyabban.

Pénteken a Wall Street indexei, a DJIA és az S&P rekordon fejezték be a kereskedést, de a Nasdaq Composite is emelkedéssel zárt. A Wall Street indexei a negyedik egymást követő hetet fejezték be nyerséggel, a Nasdaq Composite a harmadikat.

Az elmúlt héten a tőzsdeindexeknek a gazdasági fellendülést adatokkal alátámasztó első negyedévi tőzsdei eredmény beszámolók adtak lökést. A fellendülésbe vetett bizalmat erősítették a múlt héten publikált makrogazdasági adatok is. A lakásépítési aktivitás 15 éves csúcsot ért el márciusban, az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az elmúlt héten 13 havi mélypontra csökkent.

Az elmúlt héten a nagy pénzintézetek tették közzé negyedéves jelentésüket, hétfőn pedig a nagyobb vállalatok közül a Coca-Cola indította a jelentések özönét a nyitás előtt publikált mérlegével. A részvény árfolyama az adatok láttán a tőzsdén kívüli forgalomban egy százalékkal emelkedett. A másik hétfői “nagyágyú” az IBM lesz, de már a zárás után esedékes jelentésével.

Az S&P-500 index tagjaiból a héten 79 teszi közzé első negyedéves jelentését, közöttük a Johnson & Johnson, a Netflix, az Intel, a Honeywell és a Schlumberger.

A Tesla részvénye két és fél százalékkal gyengült a tőzsdén kívüli forgalomban, miután egy vezető nélküli Tesla autó két áldozattal járó balesetet okozott.

A Bitcoin árfolyama hétfőn némileg felfelé korrigált a vasárnap elszenvedett 15 százalékos esésből. Az elmúlt héten szerdán a Bitcoin árfolyama első alkalommal emelkedett 64 ezer dollár fölé a Coinbase kriptodeviza kereskedelmi platform tőzsdei bevezetését követően. A fellendülést aztán negatív korrekció követte, amit a kriptodeviza kereskedelem pénzmosás elleni célból való hatósági megszigorításának terveiről vasárnap felreppent értesülések csak tovább fokoztak. Az amerikai tőzsdék hétfői nyitása előtt a Bitcoin árfolyama már 56,5 ezer dollárnál járt közel három százalékos emelkedéssel.

Az olajár stabilizálódott hétfőre az elmúlt heti emelkedés után. A Brent nyersolaj ára az amerikai piacok nyitásakor 66,76 dolláron állt hordónként a nemzetközi kereskedelemben 0,01 százalékos napi csökkenéssel, a WTI pedig 63,16 dolláron 0,05 százalékos csökkenéssel.

A Brent ára az elmúlt héten hat százalékkal, a WTI ára hat és fél százalékkal emelkedett. A nyersolaj ára az év eleje óta már több mint 30 százalékkal ment fel a gazdasági fellendülés és a kereslet növekedésének a reményében.

Az arany ára lefelé korrigált hét hetes csúcsról. Az amerikai piacok nyitásakor a spot ár 1770,03 dolláron állt 0,36 százalékos csökkenéssel. Nap közben korábban 1789,77 dolláron is állt a jegyzés, hét hete a legmagasabb szinten a dollár gyengülése miatt.

A dollár index 91,2 pont alá csökkent hétfőn, március eleje óta a legalacsonyabb szintre. Az amerikai kereskedés kezdetén a dollár index 91,17 ponton állt 0,42 százalékos napi csökkenéssel. Az eurót 0,38 százalékkal jegyzik erősebben 1,2028 dolláron.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.