Hirdetés
Kezdőlap Budapest Két év alatt megújul a Citadella - íme a látványtervek
No menu items!

Két év alatt megújul a Citadella – íme a látványtervek

A Citadella látványterve madártávlatból. Képek forrása: Nemzeti Hauszmann Program/Facebook

Elkezdődött a Citadella megújítása Budapesten. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart – közölte a Várkapitányság.

A megújuló Citadellán a zöldfelület a másfélszeresére, 20 ezer négyzetméterre nő. Az erődfalon belül egy új, több mint hatezer négyzetméteres közpark lesz. Több helyen új átjárók nyílnak, létrejönnek új kilátóteraszok is, ahonnan élvezni lehet majd az egyedülálló panorámát. Tó, kávézó és egy 35 méter magas magyar zászló is várja majd a látogatókat – részletezték a terveket.

Az építkezés előkészítése a terület állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött. Előkerültek a föld alól római és török kori érmék, a 19. századi Csillagda alapjai és egy Európában is ritkaságnak számító első világháborús légvédelmi ágyútalp. A leletek biztonságba helyezése után kezdődhettek meg az egykori erőd építési munkálatai.

Mint írták, az erőd felújítása egy sok évtizedes adósság törlesztése. A Gellért-hegy csúcsán, turisztikailag kiemelt helyen, az ország egyik legszebb panorámájú pontján a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak. A Citadella és közvetlen környezete kiemelt kormányzati beruházás keretében születik újjá a következő években.

A munka 2022-ig tartó első ütemében elvégzik az erőd külső falainak rekonstrukcióját és belső udvarának rendbetételét.

A falak átvágásával a kiegyezés utáni népharag fűtötte, 1899-ben megkezdett bontás most szimbolikusan folytatódik, így szabadabbá válik az erőd és a Gellért-hegy két oldala között is egyszerűbb lesz az átjárás. Az erőd keleti oldalán egy látványos lépcsősort alakítanak ki, amelynek segítségével a látogatók a Szabadság-szobor felől könnyen megközelíthetik az erődöt.

Új kilátóteraszok is létrejönnek, ahonnan a Citadellára látogatók a jövőben élvezhetik majd a különleges panorámát. Az északi bástyáról az Erzsébet hídra és a pesti oldalra, a keleti teraszról a Szabadság hídra, a déli bástyáról Kelenföldre, míg az ágyútorony épületének tetőteraszáról a Margit-szigetre, a Budavári Palotára és a Széna térre lehet rálátni.

A második ütemben, az ágyútoronyban több mint 1700 négyzetméteren a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos állandó kiállítás készül a Szabadság bástyája címmel. A kiállítás 2023-ban lesz majd látogatható.

A most megkezdett munkálatok ideje alatt az erőd körüli sétány és a Szabadság-szobor előtti terasz nem látogatható. A hegy tetejére a Gellért tér felől kerülőúton lehet felérni, amelyet az ösvények, hegyi utak elágazásánál kihelyezett tájékoztató táblák mutatnak majd. Az egyedülálló panoráma az autóparkoló melletti, északi kilátópontról továbbra is élvezhető – közölte a Várkapitányság.

Még több látványtervért KLIKK ide.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését.

Erőtejes pénzügyi eredményt ért el tavaly az EBRD

Az EBRD hitelbefektetéseiből származó bevételek 2024-ben elérték 2,5 milliárd eurót; ez a teljes bevétel 46 százalékának felelt meg.

Fitch: jelentősen lassítja a globális növekedést a vámháború

A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...