Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, miután tovább araszol felfelé a technológiai nagyvállalatok árfolyama az inflációs aggodalmak csökkenésével és az amerikai kötvényhozamok esésével párhuzamosan.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,10 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,21 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,44 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Az Apple, az Amazon, a Microsoft és az Alphabet 0,4 százalék és 1 százalék közötti pluszban forgott a nyitás előtti elektronikus kereskedésben, miközben a tízéves állampapírok hozama újabb kétheti mélypontra csúszott le.

Hétfőn mérsékelt emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek, miután a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve több döntéshozója kijelentette, hogy a rendkívül laza monetáris politika még egy ideig marad. Ez enyhítette azokat az aggodalmakat, hogy az infláció megugrása a vártnál korábbi szigorításra kényszerítheti a Fedet.

A Dow Jones ipari átlag 0,54 százalékkal, 34 393,98 pontra, az S&P 500-as mutató 0,99 százalékkal, 4197,05 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,41 százalékkal, 13 661,17 pontra kapaszkodott fel a zárás végére.

Európában is megkönnyebbüléssel reagáltak a befektetők a Fed üzenetére, ráadásul javította a hangulatot a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete felmérése, amely szerint a vártnál is erősebben javult a német üzleti hangulatindex.

Kedd délután fél négykor egyedüliként a londoni FTSE-100 index minimális, 0,03 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,55 százalékos, a párizsi CAC-40 0,10 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,26 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 0,29 százalékos pluszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,62 százalékos pluszt mutatott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2245 dollárt adtak, 0,21 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest azonban 0,29 százalékkal erősödött a dollár, 109,06 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,06 százalékkal, 1882,20 dollárra emelkedett, míg a júniusi szállítású aranyé 0,18 százalékkal, 1881,10 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,10 százalékos mínuszban, 68,30 dolláron, míg a júliusi szállítású WTI pedig 0,11 százalékos pluszban, 66,12 dolláron forgott fél négykor.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre.

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.
Hirdetés

Hírek

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Eső után köpönyeg: balesetek után keressük a biztosítást

A nagyobb nyilvánosságot kapó balesetek után megugorhat az igény a biztosítások iránt, ezt tükrözik az internetes kereséseink is.

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...