Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Deloitte: élénk a magyarországi vállalatfelvásárlási piac
No menu items!

Deloitte: élénk a magyarországi vállalatfelvásárlási piac

A globális és regionális csökkenés ellenére a magyarországi tranzakciós piac az ügyletek számában 2020-ban is növekedni tudott, a Deloitte M&A piaci tanulmánya szerint a legerősebb vállalatfelvásárlási aktivitás a fogyasztói, a pénzügyi és az energia ágazatot érintette Magyarországon, ahol jelentősen megnőtt a magyar befektetői aktivitás.

A könyvvizsgáló és tanácsadó cég szerint a világban a tranzakciós aktivitást markánsan befolyásolta a pandémia, az év első két negyedévében már a 2008-as világválsághoz hasonlítható mélypontot idézett a helyzet. A piac azonban az év második felében korrigált, így az év egészében a 2017-es szintet teljesítette a tranzakciós érték tekintetében. 2021 első negyedéve ismét rekordot döntött: 2020 első negyedévéhez képest kétszeresére nőtt a tranzakciós összérték, de a 2019-es értéket is számottevően meghaladta.

Közép-kelet-európai régiós viszonylatban 2019-ben két évnyi csökkenő tendenciát követően rekordmennyiségű, 421 tranzakciót bonyolítottak le, amely 21 százalékos növekedést jelentett 2018-hoz képest. 2020-ban a tranzakciós aktivitás 20 százalékkal csökkent, a negyedik negyedében viszont már megközelítette a 2019-es negyedik negyedévit, 2021 első negyedévében pedig 6 százalékkal nőtt a tranzakciók száma az egy évvel korábbihoz képest.

A fogyasztói, a pénzügyi és az energia ágazat vezérelte magyarországi tranzakciós aktivitás 2020-ban is nőtt, 32 tranzakciót jegyeztek, míg 2019-ben 31-et.

Csomor Csaba

Csomor Csaba, a Deloitte magyarországi pénzügyi tanácsadás üzletágának igazgatóhelyettese kifejtette: a 2020-ban történt tranzakciók csupán töredékénél publikus a tranzakciós ár, ezek közül kiemelkedik a Magyar Takarékszövetkezeti Bank, az MKB Bank és a Budapest Bank fúziója, ahol a tranzakció eredményeképp létrejövő Magyar Bankholding becsült konszolidált értéke 744 milliárd forint.

Az év másik meghatározó tranzakciója lett volna az Aegon biztosító érdekeltségének értékesítése a Vienna Insurance Group AG (VIG) számára 830 millió euróért, ez az ügylet azonban nem zárulhatott le, mert a magyar hatóságok nem járultak hozzá a vevő áprilisi tájékoztatása szerint. A pénzügyi szektor harmadik jelentős tranzakciója volt a Diófa Alapkezelő Zrt. 89,85 százalékos tulajdonrészének megvásárlása az Indotek Group által. A Deloitte mind a három tranzakcióban tanácsadóként működött közre – írták.

2020 további számottevő tranzakciójának nevezi a Waberer’s International Nyrt. részvényei 24 százalékának megvásárlását az Indotek Csoport által a Mid Europa Partners-től, a Sága Zrt. felvásárlását a Master Good Kft. által, a Gallicoop Zrt. felvásárlását, valamint a BioTechUSA – Scitec Nutrition tranzakciót, amelynek következtében a Scitec Nutrition újra magyar tulajdonba került.

A Deloitte kiemeli, hogy a magyarországi M&A piacon az elmúlt 2 évben kifejezetten magas volt a belföldi tranzakciók részesedése, 2019-ben a tranzakciók 55 százaléka, míg 2020-ban 44 százaléka esetén magyar vállalat vásárolt fel egy másik hazai szereplőt. A hazai befektetők mellett számottevő a nyugat-európai befektetők érdeklődése is, míg a befektetők mintegy 9 százaléka érkezik az európai térségen kívülről.

A tanulmány szerint a közép-kelet-európai régióban és Magyarországon is érzik a vállalatfelvásárlási piac élénkülését, így erős aktivitásra számítanak a következő időszakban is, nemcsak az intézményi szereplők, hanem a magántulajdonú vállalatok esetén is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás