Kezdőlap Cégvilág Minden eddiginél többet költenek a cégek IT-re
No menu items!

Minden eddiginél többet költenek a cégek IT-re

A nagyvállalatok IT működésre és fejlesztésre fordított kiadásai idén az előrejelzések szerint 8,4 százalékkal emelkednek, és a történelem során először meghaladják a 4 ezer milliárd dollárt – közölte a Deloitte.

Kiemelték: 2020-ban a járvány hatására 2,2 százalékkal csökkentek az IT kiadások; idén ennek a korrekciója zajlik a piacon.

Egyes, jellemzően ázsiai, illetve némely nyugat-európai országban az IT kiadások növekedését még a járvány sem tudta visszavetni, itt a kiadások már 2020-ban meghaladták a 2019-es értékeket – jegyezték meg.

Magyarországon az IT költések szintje várhatóan jövő nyárra áll vissza a 2019-es értékekre, amely megfelel a környező országok trendjeinek – tették hozzá.

A Deloitte által vizsgált vállalatok IT kiadása átlagosan a bevételek 4,25 százalékát érte el, amely a 2016-os 3,28 százalékos költséghányadhoz képest komoly növekedés – húzták alá.

A banki és értékpapírügyleteket folytató vállalatok bevételeik több mint 10 százalékát fordítják a technológiai működés erősítésére – hívták fel a figyelmet. Azokat követi a technológiai, telekommunikációs szektor, majd az üzleti szolgáltatásokat, biztosítást és az egészségügyi ellátást biztosító cégek – fűzték hozzá. Azt is jelezték, hogy a másik végletet az energiaipari, valamint oktatással és nonprofit tevékenységekkel foglalkozó vállalatok képviselik.

Az otthoni munkavégzésre való hirtelen átállásnak köszönhetően sok munkáltató erősítette meg infrastruktúráját és fejlesztette eszközeit annak érdekében, hogy munkavállalói otthonukból is dolgozhassanak – írták. A megváltozott fogyasztási szokások hatására az informatikai döntéshozók (CIO) megkettőzték az olyan digitális technológiák bevezetésére és elterjesztésére tett erőfeszítéseiket, mint az e-commerce, online tanulás, vagy érintésmentes fizetési módok.

Arra is kitértek: a járvány felszínre hozta a termelési láncok gyengeségeit is, ideértve a kereslet folyamatos változására való rugalmatlan reakciót, a termelékenység visszaesését, termékek és tároló helyek kezelésének problémáit. Ezzel a járvány – folytatták – egy ellenállóbb működési modell kialakításának katalizátorává vált. Egyes szektorokban a munkaerőhiány további automatizációs lehetőségek keresésére ösztönözte a vállalatokat – tették hozzá.

A Deloitte 374 vállalat IT költéseit vizsgálta kutatásában.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.