Kezdőlap Gazdaság A bankok pedig egyre több pénzzel várják a diákokat
No menu items!

A bankok pedig egyre több pénzzel várják a diákokat

diák

Tegnap este tették közzé a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, diákok tízezrei tudták meg, hogyan alakul az életük szeptembertől. Azok számára, akik hamarosan megkezdhetik egyetemi vagy főiskolai tanulmányaikat, elengedhetetlen lesz egy saját bankszámla megnyitása. Ezt a bankok is tudják, ezért minden évben egyre vonzóbb akciókkal próbálják meg a fiatalokat rávenni a számlanyitásra. A jutalom a kedvező számlavezetési feltételek mellett akár több tízezer forint is lehet, érdemes élni a lehetőséggel – írja közleményében a Bank360.

Több tízezer forinttal és más kedvezményekkel kampányolnak a bankok a felnőttkor küszöbén álló fiatalokért. Az időzítés nem véletlen, hiszen a nyári szünetben sok diák számára válik aktuálissá a bankszámlanyitás, akár az egyetemi tanulmányok megkezdése, akár egy diákmunka miatt. Ebben az időszakban a bankok egymással versengve jönnek ki különböző, a diákszámlák megnyitásához kötődő akciókkal, az így szerzett pénzből pedig akár egy fesztiválbérletet is kifizethetnek a diákok. A jóváírási akciók mellett pedig még extra ajándékokra vagy díjkedvezményekre is szert tehetnek.

Szinte minden bank kínál valamit, egyre magasabbra teszik a lécet

Az UniCredit Bank egészen augusztus 31-ig tartó ajánlata keretében 35 ezer forint jóváírást kaphatnak a diákszámlát nyitó és a vonatkozó feltételeket teljesítő ügyfelek. Az ajánlattal élő és egy, a bank által kiküldött kvízt is kitöltő diákok között 3×90 darab fejhallgató is kiosztásra kerül.

A CIB Bank ECO ForYou bankszámla megnyitása 40 ezer forintot érhet a diákoknak, egészen szeptember 30-ig. A jóváíráshoz bankkártya igénylése szükséges, és a számlanyitást követő egy hónapon belül összesen, minimum 5000 forint értékben szükséges vásárolni. A kedvezmény megtartásához 1 évig fenn kell tartani a számlát.

Az Erste Bank akciója is július 31-ig tart, melynek keretében 40 ezer forint díjkedvezményt kaphatnak a számlát nyitó diákok. Ehhez további 40 ezer forint értékű befektetési alapot is kaphatnak azok, akik a diákszámlán túl értékpapírszámlát is nyitnak a banknál.

A Gránit Bank július 31-ig tartó akciójának keretében 40 ezer forintot írnak jóvá a szelfivel bankszámlát nyitó diákok számára. A fenti összegen felül további 20 ezer forintra számíthatnak azok a diákok, akik a bank telefonos alkalmazásán keresztül másoknak is ajánlják a bank diákszámláját.

A K&H Bank 20, illetve 40 ezer forint jóváírást kínál a számlát nyitó fiataloknak, attól függően, hogy milyen feltételeket teljesítenek. 20 ezer forint jár az ifjúsági számlacsomag megnyitásáért, ha a nyitást követő első hónap végéig legalább 10 ezer forint érkezik a számlára, és e-mail címet is megad a diák. 40 ezer forintot lehet bezsebelni akkor, ha a számlanyitást követő második hónap végéig legalább 50 ezer forint érkezik a számlára, legalább 5 alkalommal történik kártyás vásárlás, minimum 1000 forint értékben, illetve ha volt legalább két, aláírást igénylő tranzakció a mobilbankban vagy beszélgetett Kate-tel az ügyfél. Az e-mail cím megadása ehhez a jóváíráshoz is szükséges.

Azok, akik 14-26 év között nyitnak diákszámlát a K&H Banknál, akár 50 százalékos kedvezménnyel vehetnek két belépőt a Budapest Parkba. 2025. július 14. és augusztus 31. között, hetente újra induló akcióban az első ezer számlát nyitó fiatal részesülhet a kedvezményben.

Az OTP Bank augusztus 10-ig tartó akciójának keretein belül a diákszámlát nyitó ügyfelek a számlához kapcsolódó Perselybe kaphatnak 20 ezer, illetve 30 ezer forint jóváírást. A pontos összeg a számlanyitó diák életkorának a függvénye – a kiskorúak 12 éves kor felett 20 ezer, míg a 18 éven felüliek 30 ezer forintra számíthatnak. A jóváírás feltétele legalább 5 darab kártyás vásárlás, a számlanyitástól számított 30 napon belül.

A Raiffeisen Bank egy külön akciót hirdetett meg a ponthatárhirdetés hetére, július 21-25. között a Yelloo bankszámla megnyitása akár 70 ezer forintot is érhet. A jóváírás feltételei közé tartozik, hogy a számlanyitás online történjen, 1 éves hűséget vállalva, illetve 2025. december 8-ig legalább 3 olyan hónap legyen, amikor a számlára legalább 50 ezer forint jóváírás érkezik. Ha minden feltétel teljesül, akkor legkésőbb december 31-ig érkezik meg a jóváírás.

Fontos hangsúlyozni, hogy a fenti ajánlatok különböző feltételek teljesítéséhez kötöttek, ami azt jelenti, hogy a jóváírás csak abban az esetben érkezik meg a bankszámlára, ha a feltételeket teljesítette a számlát megnyitó fiatal. Ha ezekkel kapcsolatban kérdés merül fel, érdemes felvenni a kapcsolatot a bankkal, és ellenőrizni, hogy minden adott-e a feltételek teljesítéséhez – javasolják a Bank360 szakértői.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás