Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A falusi csok-os települések a nyerők idén
No menu items!

A falusi csok-os települések a nyerők idén

Azok a települések lehetnek az idei év nagy nyertesei, ahol elérhető a falusi csok, hiszen ez a lakástámogatás teljes illetékmentességet és az eddiginél magasabb támogatási összegeket jelent az otthonteremtést tervező családoknak – közölte a Duna House.

A közlemény szerint – a falusi csok igénylésénél – januártól új lakóház vagy használt lakás vásárlásánál akár 15 millió forint támogatási összeghez is hozzá lehet jutni a meglévő és vállalt gyermekek számától függően. Meglévő lakóingatlan korszerűsítésénél vagy bővítésénél is igényelhető a falusi csok, ekkor 600 ezertől 7,5 millió forintig terjedhet a támogatási összeg.

Ráadásul a falusi csok-os ingatlanoknál megmarad az áfa-visszaigénylés lehetősége is.
Arra is kitértek, hogy használt lakóingatlan választásakor, amennyiben a vásárlással egybekötött korszerűsítésre is szükség van, az egy gyermek után felvehető összeg 2024-től 1, két gyermek után 4, három vagy több gyermek után 15 millió forintra változott. Meglévő ingatlan bővítése, korszerűsítése esetén pedig egy gyermek után 600 ezer, két gyermek után 2 millió, három gyermek után 7,5 millió forint támogatást lehet igényelni. Az új, egylakásos lakóháznál megmaradtak az előző évi támogatási összegek: 600 ezer forint, 2,6 és 10 millió forintos segítséget kaphat a család a vállat gyermek számától függően.

A közlemény idézte a cégcsoporthoz tartozó Credipass hitelközvetítő magyarországi vezetőjét, Fülöp Krisztiánt, aki a közleményben megjegyezte, a falusi csok-nál a gyermekvállalás teljesítésére egy gyermek vállalásánál 4 év, két gyermek vállalásánál 8 év, három gyermek vállalása esetén 10 év áll rendelkezésre, függetlenül a felvett támogatási összegtől. Azonban életbe lépett egy fontos szigorítás is: idén januártól legalább 2 éves tb-jogviszonyt kell igazolnia az igénylőknek, függetlenül a vállalt gyerekek és az igényelt támogatás összegétől – ismertette a közleményben a Credipass magyarországi vezetője.

A Credipass arra is felhívta a figyelmet, hogy akik még a 2023-as szabályok szerint igényeltek falusi csok-ot, ám januárig nem bírálták el a kérelmüket, azok kérhetik, hogy rájuk is a 2024-es feltételek legyenek érvényesek. Így magasabb támogatási összegekhez juthatnak. Fontos tudni, hogy nem minden bank vesz részt a falusi csok támogatás folyósításában, illetve az első lakásszerzésre vonatkozó 10 százalékos önerő elvárás sem kötelező minden bank számára – olvasható a Duna House közleményében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...