Kezdőlap Hírek A francia elit támogatásával rendőrök tüntettek az őket ért támadások miatt
No menu items!

A francia elit támogatásával rendőrök tüntettek az őket ért támadások miatt

„Meg kell védeni minket” – a francia rendőrség tiltakozik az erőszak ellen Kép/Forrás/Yahoo

Több ezer francia rendőr tartott tiltakozó megmozdulást a nemzetgyűlés épülete előtt a közelmúltban őket ért támadások ellen. A rendezvényen a teljes politikai elit, köztük Gérald Darmanin belügyminiszter is részt vett.

“A rendőrség problémája az igazságszolgáltatás!” felkiáltással vonult utcára a szervezők szerint az a 35 ezer rendőr, akik a törvényhozás épülete előtt elsősorban a bíróktól követeltek szigorúbb fellépést a radikális politikai csoportokkal, a terrortámadások elkövetőivel és a kábítószer-kereskedőkkel szemben, a rendőrség védelmében.

A megmozdulást 14 rendőri szakszervezet közösen szervezte egy rendőri razzia során egy kábítószer-kereskedő által két héttel ezelőtt Avignonban megölt rendőr emlékére.

Ez az első alkalom, hogy valamennyi rendőri szakszervezet közösen tartott megmozdulást.

A tiltakozók legfőbb céltáblája Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter volt, akitől szigorúbb büntetéseket követelnek a rendőrökre támadó állampolgárokkal szemben.

A tárcavezető nem volt jelen a megmozduláson, de a nemzetgyűlésben azt kérte a tüntetőktől, hogy ne állítsák egymással szembe a köztársaság két alapintézményét: a rendőrséget és az igazságszolgáltatást.

A tüntetésen eközben Fabien Vanhemelryck, az Alliance rendőri szakszervezet vezetője kifütyültette a tömeggel a korábban sztárügyvédként praktizáló igazságügyi minisztert, amiért egyszer azt mondta, hogy ő a “fogvatartottak és a fegyházak minisztere”.

Grégory Joron, az Unité SGP Police-FO képviseltében “kötelező minimumbüntetést” követelt a támadókkal szemben.

“Egy ilyen intézkedés nem jogellenes és nem alkotmányellenes, hanem sürgős és szükséges” – mondta a szakszervezeti vezető.

A megmozduláson felszóltak a támadásokban megsebesült rendőrök és a hozzátartozóik is.

A szakszervezetek azt szerették volna, ha egyetlen politikai párt sem próbálja meg saját céljaira felhasználni a megmozdulást, miközben a közbiztonság kérdése az egy hónap múlva esedékes regionális választások egyik legfőbb kampánytémája.

A tüntetésen viszont megjelent valamennyi párt vezető politikusa, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléstől a jobbközép és balközép pártokon át a kommunistákig.

Az ellenzék és több rendőri szakszervezet is előzetesen bírálta a rendőrséget felügyelő belügyminisztert, aki jelezte, hogy részt fog venni a tüntetésen. Álláspontjuk szerint ugyanis a kormány kudarcot vallott a rendőri erők megvédésében a mindennapos agressziókkal szemben. Jóllehet többen füttyel és dudálással fogadták, mások büszkén szelfiztek Gérald Darmaninnel, akinek jelenléte nem vezetett rendbontáshoz a tüntetésen.

“Azért jöttem, hogy támogassam a rendőröket, mint minden francia” – mondta érkezésekor a belügyminiszter.

A France Inter közrádióban nyilatkozva Darmanin természetesnek nevezte, hogy részt vesz a megmozduláson, miután – mint mondta – mindig is támogatta a rendőrséget.

A bírók szakszervezete viszont közleményben tiltakozott a megmozdulás követelései ellen.

A rendőri követelésekhez csatlakozó minisztereink és képviselőink által felrajzolódó új horizont egy olyan társadalom képe, amelyben a rendőrség önálló hatalommá válik, ahelyett, hogy az állampolgárok szolgálatában álló közerő lenne” – fogalmaztak a bírók.

A két héttel ezelőtti avignoni rendőrgyilkosságot megelőzően egy tunéziai dzsihadista április 23-án egy rendőrségi alkalmazottat ölt meg a Párizshoz közeli Rambouillet rendőrőrsén. Jean Castex miniszterelnök május 10-én jelezte, hogy egy rendőr vagy csendőr elleni támadás életfogytiglanra ítélt elkövetőjének legalább harminc évet mindenképpen börtönben kell töltenie. A kormány ennek érdekében törvényjavaslatot nyújtott be, amelyről a héten szavaz a nemzetgyűlés.

A kormányfő azt is jelezte, hogy támogatja a büntetéselengedés lehetőségének szigorúbb korlátozását azok számára, akik rendőrökre támadnak. A szakszervezetek követelését a rendőri erőkre támadók kötelező minimumbüntetéséről viszont nem vette figyelembe a kormány.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás