Kezdőlap Gazdaság A GVH a franchise rendszereket is figyeli
No menu items!

A GVH a franchise rendszereket is figyeli

Egy a növényvédő gépek felülvizsgálatával foglalkozó franchise rendszert vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és megállapította, hogy a rendszert működtető MANOK-Növényorvos Kft. bizonyos kikötések révén a piac felosztására és az árak rögzítésére irányuló versenykorlátozó célú jogsértést követett el – közölte a GVH Közszolgálati Kommunikációs Irodája az MTI-vel. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a vertikális megállapodásokra vonatkozó versenyjogi szabályok a franchise rendszerekre is vonatkoznak.

Azt írták, a növényvédő szerek kijuttatására szolgáló növényvédő gépeket jelentős környezeti kockázatukra tekintettel időszakonként kötelező átvizsgálni. Ezzel összefüggésben a MANOK-Növényorvos Kft., amely a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, illetve egyes területi szervei tulajdonában áll, egy franchise (jogbérleti) rendszert hozott létre, a NGEÁ (Növényvédő Gép Ellenőrző Állomás) hálózatot, amelynek tagjai országos lefedettséggel biztosították ezen vizsgálat elvégzését a növényvédő gépek üzemeltetőinek – olvasható a közleményben.

Kezdetben kizárólag e hálózat tagjai végezték a felülvizsgálati tevékenységet, később azonban más vállalkozások is megjelentek ezen a piacon, végül pedig a MANOK-Növényorvos Kft. idén megszüntette az NGEÁ franchise rendszert – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a versenyhatósági vizsgálat megindítására azért volt szükség, mert a GVH a franchise rendszert alkotó megállapodásokkal kapcsolatban több olyan kikötést is azonosított, amelyek felvetették a versenykorlátozó megállapodások tilalmának megsértését.

A helyszíni kutatásokkal megindított versenyfelügyeleti eljárás alapján a GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a MANOK-Növényorvos Kft. 2016. április 1-től 2023. december 31-ig az általa működtetett NGEÁ franchise rendszer keretében alkalmazott, a kötelező növényvédő gép felülvizsgálati tevékenység területi alapon történő korlátozására, illetve 2016. április 1-től 2023. május 1-ig a kötelező növényvédő gép felülvizsgálati tevékenységgel kapcsolatos árak meghatározására vonatkozó kikötések révén a piac felosztására és az árak rögzítésére irányuló versenykorlátozó célú jogsértést követett el.

Mint írták, a MANOK-Növényorvos Kft. együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról. Ezen körülményekre is figyelemmel a GVH Versenytanácsa végül 5,25 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A GVH közleményében felhívta a figyelmet arra: a franchise rendszerek kialakításánál különös gondossággal kell eljárniuk a vállalkozásoknak, valamint a szerződéseket megalkotó tanácsadóknak, hogy a vertikális megállapodásokra vonatkozó versenyjogi előírásoknak megfeleljenek.

A franchise rendszerek működéséhez feltétlenül szükséges korlátozások a versenyjogi tilalmak hatályán kívül eshetnek, ugyanakkor a versenyjogi szabályok által meghatározott, különösen súlyos korlátozásokra vonatkozó tilalom a franchise rendszerekre is ugyanúgy vonatkozik. Így például a franchise rendszert irányító vállalkozás nem korlátozhatja a franchise rendszerbe tartozó vállalkozások árazási szabadságát, legfeljebb maximális árak meghatározására van lehetőség, illetve a passzív értékesítés korlátozására még kizárólagos forgalmazás esetén sincs mód – tették hozzá.

A GVH-nak nem elsődleges célja a bírságolás, ezért számos együttműködési lehetőséget kínál a vállalkozásoknak. Aktív együttműködéssel az eljárások során jelentősen mérsékelhető a bírság összege – áll az MTI közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.