Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A Legrand Zrt. az Év Gyára díjazottjai között
No menu items!

A Legrand Zrt. az Év Gyára díjazottjai között

Hatodik alkalommal rendezték meg az Év Gyára versenyt, a pályázaton gyártók mérettették meg magukat: a kkv-k és a nagyvállalatok külön szekcióban. A Legrand Zrt. két díjat is kapott.

Hatodik alkalommal rendezte meg, a GyártásTrend Magazin és kiadója, a PPH Media Kft. által kiírt Év Gyára versenyt.

„A gyárak kiemelt szereppel bírnak az ipari forradalom óta az értékteremtésben, a biztos munkahelyek létrehozásában, a közösségépítésben és a szakmai kapcsolatok ápolásában. Bízunk abban, hogy a jó példa is ragadós, a kiválóságokat ezért el kell ismernünk” – értékelte a versenyt Tóth András István, az E.ON Energiamegoldások Kft. értékesítési igazgatója.”

A kidolgozott módszertan szerint a beadott dokumentumokat objektíven értékelték, így született meg a shortlist, a végső sorrendet pedig az aduitokon szerzett tapasztalatokat beépítve állította fel a zsűri. 

„Öröm volt látni, hogy a gyárak számára a nehéz 2020-as évben sem csak a szükséges minimumról vagy a túlélésről szólt a működés, hanem komoly fejlesztések zajlottak, és innovációra törekedtek” – értékelte az online díjátadó gálán a résztvevők hozzáállását Horváth Barbara (Process Solution)

A szakértői csapatban olyan a támogató vállalatok képviselői voltak jelen mint, az E.ON Hungária Zrt., a Com-Forth Kft. és a T-Systems képviselői, továbbá a partnerek, az Ipar Napjai, az Automotive Hungary kiállítások, valamint a SZTAKI és az EPIC InnoLabs.

A Legrand Zrt. – nagyvállalat – kategóriában két díjjal is gazdagodott Vevői elégedettség és Beszállítói kapcsolatok kategóriában. 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.