Kezdőlap Gazdaság Adóegyszerűsítések lesznek - erről egyeztetett Varga Mihály
No menu items!

Adóegyszerűsítések lesznek – erről egyeztetett Varga Mihály

Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

A jövő évi adótörvényekkel a vállalkozások adó- és adminisztrációs terheit is csökkentjük – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) újonnan megválasztott elnökét a Pénzügyminisztérium (PM) hétfői közleménye szerint.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelten fontos partnerként tekint az MKIK-ra, és a jövőben is számít javaslataira a versenyképesség fokozása érdekében.

A közlemény szerint Varga Mihály kiemelte, hogy a 2010-ben meghirdetett adócsökkentés politikájával jelentősen mérsékelték a GDP-arányos adóelvonás mértékét.Míg 2009-ben 40 százalék körül alakult az adóelvonás mértéke, mára ezt 35 százalék alá csökkentették, ami az EU-n belüli harmadik legjobb eredmény.

Varga Mihály emlékeztetett: a 2010-es évek során a munkát terhelő adókat megfelezték, ma Magyarország nyújtja a legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adókulcsot az Európai Unióban.

A 2025-ös adómódosításokkal kapcsolatban a miniszter megjegyezte: ezek az intézkedések is az adócsökkentések politikáját viszik tovább.

“Két lépésben megduplázzuk a családi adókedvezményeket, és további 2 évvel meghosszabbítjuk a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfát is” – fogalmazott. Utóbbi intézkedéssel a kormány a családok számára a saját lakáshoz jutást kívánja segíteni, egyúttal pedig az építőipari vállalkozások helyzetén is javít – tette hozzá.

Jelentős adminisztrációs könnyítéseket tartalmaz az egyszerűsített éves beszámoló értékhatárainak emelése, ami csökkenti a cégek bürokratikus terheit – fejtette ki a miniszter, megjegyezve: a kormány növeli a fuvarozók által tankolható kereskedelmi gázolaj adókedvezményének szintjét is az uniós szabályok adta legmagasabb szintre, valamint a mezőgazdasági gázolaj jövedéki kedvezményét is kiszélesíti.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő