Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Albérletpiac. Fél év után először emelkedtek az árak
No menu items!

Albérletpiac. Fél év után először emelkedtek az árak

Februárban az albérletárak országosan 1,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, így fél év után először emelkedtek. Az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva ugyanakkor több mint 10 százalékos volt a csökkenés – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com lakbérindexéből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének értékelése szerint korai lenne az adatokat tartós bérletidíj-emelkedés kezdetének tekinteni, a lakbérindex a gyakorlatban inkább stagnálást jelez.

Az országon belül eltérően mozogtak a lakbérek februárban. Havi szinten a közép-dunántúli és a dél-alföldi régióban 3 százalékkal nőttek, míg a dél-dunántúli, észak-magyarországi és a Pest megyei kiadó ingatlanok esetében 0,5 százalékkal csökkentek az árak januárhoz viszonyítva.

Budapesten 0,8 százalékkal nőttek az árak egy hónap alatt, éves szinten viszont 14 százalékkal csökkentek. A budai hegyvidéki kerületekben egy hónap alatt 3, a budai egyéb kerületekben 1,3 százalékkal, Pest külső városrészeiben pedig átlagosan 2,5 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak. A pesti belső kerületekben 0,1 százalékos, a pesti átmeneti kerületekben 0,3 százalékos volt a növekedés.

Éves szinten a különböző budapesti városrészek 10-17,3 százalékos visszaesést könyvelhettek el.

Balogh László

Az ingatlan.com legújabb elemzésében több mint 35 ezer hirdetés adatai alapján jelezte azt is, hogy március közepén a fővárosban az átlagár továbbra is 130 ezer forint volt. A legdrágább kerületek közé tartozott az I., a II. és az V., ahol 160-170 ezer forintot ért el az átlagos havi bérleti díj. A legolcsóbb városrész a XIX. és a XX. kerület, ahol 110 ezer forintért kínálták kiadásra az ingatlanokat a tulajdonosok.

Pécsen 87 ezer, Nyíregyházán 90 ezer, Debrecenben és Kecskeméten 100-100 ezer, Szombathelyen 108 ezer, Győrben pedig 110 ezer forint volt a március közepi átlagos bérleti díj a kínálati piacon.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma és az ahhoz köthető korlátozások bizonytalanságot hoztak az albérletpiacra, márciusban az év elejéhez képest egyelőre nem érezhető további drágulás – mutatott rá Balogh László.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás