Hirdetés
Kezdőlap Hírek Alkotmánybíróvá választották a GVH elnökét
No menu items!

Alkotmánybíróvá választották a GVH elnökét

Az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta Juhász Miklós jogászt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét, aki a közelmúltban elhunyt Balsai István volt igazságügyi miniszter helyét foglalhatja el a tizenöt tagú testületben.

A képviselők 134 igen szavazattal, 22 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett döntöttek az új alkotmánybíró személyéről szóló titkos szavazáson. Juhász Miklós április 15-étől tölti be a posztot.

Juhász Milós tíz éve a GVH elnöke. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Juhász Miklós hétfői igazságügyi bizottsági meghallgatásán elmondta, jogi diplomájának megszerzése után az 1980-as évek első felében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon volt bíró, ahol megtanulta, hogy csak a törvényeknek és a saját lelkiismeretének alárendelve végzi munkáját. A rendszerváltás időszakában képviselt vállalatokat és önkormányzatot is, megismerte a közigazgatás logikáját, a közpénzekkel gazdálkodást.

Képviselői kérdésre válaszolva elmondta: álláspontja szerint a digitális világ túlzottan felforgatta a magánszférát, amelyet ezért nagyobb védelemben kellene részesíteni, csakúgy, mint a közösségeket. A GVH is több döntésében foglalkozott ezzel a problémával, például a személyes adatok olyan jellegű felhasználásával, amelyről a fogyasztókat nem tájékoztatták.

Juhász Miklós – a GVH honlapján olvasható életrajza szerint – 1976-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1976-1985 között a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozott fogalmazóként, majd bíróként. 1983-tól 1984 végéig megbízott elnökhelyettese volt a XVIII-XIX. kerületi bíróságnak. 1985-től négy éven át egy magyar-nyugatnémet vegyes vállalat jogtanácsosaként tevékenykedett, később a vállalat vezérigazgató-helyettese lett. 1990-től a Budapesti 1. sz. Ügyvédi Iroda ügyvédje, 1997-től társaival, majd 2001-től saját néven ügyvédi irodát működtetett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás