Kezdőlap Mozaik Államháztartás: kissé javult a GDP-arányos hiány
No menu items!

Államháztartás: kissé javult a GDP-arányos hiány

A kormányzati szektor tavalyi első három negyedéves hiánya 110 milliárd forint, a GDP 0,4 százaléka volt. Az előző év azonos időszakához képest az egyenleg 54,4 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,2 százalékponttal javult, amit a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedése okozott – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A harmadik negyedévben 75,8 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a deficit, 298 milliárd forinttal, 3,2 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz képest.

A három negyedéves bevételek 1309,5 milliárd forinttal, 10,7 százalékkal növekedtek. A legnagyobb mértékben, 561,1 milliárd forinttal (11,2 százalékkal) a termelési adók nőttek, ezen belül 371,2 milliárd forinttal (14,3 százalék) az áfa-bevételek. A főként uniós támogatásokat tartalmazó egyéb bevételek 443,2 milliárd forinttal,  25,7 százalékkal emelkedtek. A társadalombiztosítási hozzájárulások 187,8 milliárd forinttal (5,3 százalékkal) bővültek. A jövedelemadó-bevételek 117,8 milliárd forinttal, 6,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

A kiadások 1255,1 milliárd forinttal, 10,1 százalékkal nőttek. A főként működési és felhalmozási transzfereket tartalmazó egyéb kiadások 471,6 milliárd forintos, 22,7 százalékos, a beruházási kiadások pedig 428,2 milliárd forintos, 39,3 százalékos növekedéssel zártak.

A kifizetett munkavállalói jövedelmek 179,2 milliárd forinttal (5,9 százalék), a pénzbeni társadalmi juttatások 193,8 milliárd forinttal (5,7 százalék) haladták meg az egy évvel korábbiakat. A folyó termelőfelhasználás 13 milliárd forinttal, 0,6 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a kormányzati szektor kamatkiadásai 30,7 milliárd forinttal, 3,8 százalékkal mérséklődtek.

A harmadik negyedévben 538,6 milliárd forinttal, 13,1 százalékkal nőttek a bevételek, és 240,6 milliárd forinttal, 5,4 százalékkal a kiadások az előző év azonos időszakához mérve.

A negyedéves termelési adóbevételek 233,6 milliárd forinttal (13,5 százalékkal) ezen belül az áfa-bevételek 16,3 százaléknak megfelelő 147,7 milliárd forinttal emelkedtek. Az egyéb bevételek soron 47,3 százalékos növekedéssel 743,2 milliárd forint, az egy évvel korábbinál 238,5 milliárddal több folyt be, a társadalombiztosítási járulékbevételek 4,2 százalékkal 50,4 milliárd forinttal emelkedtek.

A kiadási oldalon 11,8 százalékkal csökkent a főként működési és felhalmozási transzfereket tartalmazó egyéb kiadások összege, ami 101,5 milliárd forintos megtakarítást hozott, valamint 18,3 milliárddal (2,5 százalék) a folyó termelő-felhasználás, valamint 1,6 százalékkal a kamatkiadás is. Szerény 3,3 százalékkal nőttek a munkavállalói kifizetések, ami 34,1 milliárd forintos emelkedésnek felel meg az 1078,5 milliárdból. A pénzbeni társadalmi juttatások 5,1 százalékkal (57,5 milliárd forint) 1191,2 milliárdra emelkedtek, míg a beruházási kiadások 63,5 százalékkal 702,6 milliárd forintra ugrottak az egy évvel korábbi kevesebb mint 430 milliárd forintról. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Három hónapra árat fagyaszt a SPAR

Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 900, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1 000 akciós ajánlattal várja vásárlóit október 1-től.

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Tőzsde – Indexcsökkenéssel zártak az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után egy százalék körüli indexveszteséggel fejeződött be a tőzsdei kereskedés hétfőn Európában.

Kijev levette az OTP Bankot a nemzetközi háborús szponzorok listájáról

Levette az OTP Bankot a nemzetközi háborút finanszírozó vállalatok listájáról az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség

Hírek

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.