Kezdőlap Gazdaság Államháztartási, ipari és inflációs adatok is érkeznek a jövő héten
No menu items!

Államháztartási, ipari és inflációs adatok is érkeznek a jövő héten

Jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptemberi helyzetéről szóló gyorsjelentés, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé, köztük a fogyasztói árak szeptemberi alakulását és az ipari termelés augusztusi részletes adatait.

Hétfőn közli a KSH a külkereskedelmi forgalom augusztusi előzetes adatait. Júliusban az aktívum 559 millió euró volt, az egyenleg 1,9 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Júliusban euróban kifejezve az export értéke 3,3 százalékkal nőtt, míg az importé 13 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Hétfőn adja ki a Pénzügyminisztérium az államháztartás szeptemberi helyzetéről szóló gyorstájékoztatót. Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 3298,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 3330,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 125,1 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 93,0 milliárd forintos hiányt mutattak. A központi alrendszer augusztus végi 23 040,9 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 3857,5 milliárd forinttal, 20,1 százalékkal magasabb összegben alakultak. A központi alrendszer augusztus végi 26 339,6 milliárd forint összegű kiadásai 4283,4 milliárd forinttal, 19,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának adatát.

Kedden a fogyasztói árak szeptemberi alakulásáról közöl adatokat a KSH. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 16,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 19,5 százalékkal emelkedett 2022. augusztushoz viszonyítva, 2023 júliusához képest pedig az élelmiszerek átlagosan 0,3 százalékkal drágultak.

Pénteken az ipari termelés augusztusi második becslése jelenik meg. Az első becslés szerint 2023 augusztusában az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal csökkent. Júliushoz mérten 2,4 százalékkal mérséklődött a kibocsátás. A termelés csökkenésében a feldolgozóipari alágak többségének szerepe volt. A legnagyobb súlyú alágak közül a villamos berendezés gyártása bővült a leginkább, de nőtt a járműgyártás is.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.