Kezdőlap Gazdaság ÁSZ: már nem csak lehetőség a távmunka
No menu items!

ÁSZ: már nem csak lehetőség a távmunka

A távmunka új szervezetirányítási, jogi és technológiai kihívásokat is felvetett. Illusztráció: MTI/Balázs Attila

A koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményei miatt a 2020-as év áttörést jelentett a táv- és otthoni munkavégzés elterjedésében Magyarországon – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2010 és 2019 között a foglalkoztatottak átlagosan 2,9 százaléka végzett alkalmi vagy tartós jelleggel távmunkát, 2020 májusára azonban ez az arány 17 százalékra nőtt, ez több mint 750 ezer foglalkoztatottat jelentett.

A táv- és otthoni munkában foglalkoztatottak aránya a járvány első hullámát követően sem csökkent le az eredeti szintre, hanem mintegy 7 százalék körül stabilizálódott.

Mint írták, a táv- és otthoni munkánál egyre inkább előtérbe kerül a munka eredményének nyomon követése, így a kötött munkaidő központi szerepe is veszíthet jelentőségéből. Mindez a munkaviszony tartalmában is hangsúlyeltolódást jelenthet: rendelkezésre állás helyett az eredmény kerül a középpontba.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

Hozzátették, hogy a munka térbeli kötöttségeinek fellazulása javíthatja a foglalkoztatottságot azokban a csoportokban, amelyek a közlekedési, lakhatási vagy egyéb élethelyzetbeli akadályok miatt kevésbé tudtak részt venni a munkaerőpiacon. Emellett a táv- és otthoni munka térnyerése mérsékelheti az ingatlanpiac területi eltéréseit, valamint csökkentheti a közlekedési infrastruktúrák igénybevételét.

Minden munkavégzés elemi követelménye a munkavállaló ellenőrzése, és a munkáltató adatainak biztonsága, ezért a táv- és otthoni munkavégzés fokozott adatbiztonsági kockázatot jelent. Az ÁSZ azonban úgy véli, ha egyensúlyba kerül a munkavállaló ellenőrzése és magánéletének védelme, az hozzájárul a táv- és otthoni munka elfogadottságához és sikeréhez.

Közölték, az otthonról végzett munka mentálhigiénés kihívásokat is támaszt, ezért fontos, hogy a munkavállalók lelki egészsége is nagyobb figyelmet kapjon.

Hosszútávon mentálhigiénés szempontból is az otthonról és az irodából végzett munka szabályozott és kiszámítható kombinációja lehet optimális foglalkoztatási forma.

A koronvaírus-járvány megjelenése miatt az emberi egészség védelmének biztosítása mellett a munkavégzés folytonosságának fenntartása is rendkívül fontossá vált; mindehhez az első eszköz az emberek otthonából, digitális eszközökkel végzett munka alkalmazása volt. Mindez új szervezetirányítási, jogi és technológiai kihívásokat vetett fel, továbbá ráirányította a figyelmet a táv- és otthoni munka szélesebb társadalmi összefüggéseire – zárta az ÁSZ.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,