Kezdőlap Mozaik ÁSZ: nem pénzkérdés a kórházak szabályos működése
No menu items!

ÁSZ: nem pénzkérdés a kórházak szabályos működése

Az Állami Számvevőszék álláspontja szerint alapvetően nem pénzkérdés a kórházaknál a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása.

Az ÁSZ ezt csütörtökön közölte az MTI-vel a Magyar Kórházszövetség azon állásfoglalására reagálva, amelyet a szervezet Domokos László számvevőszéki elnöknek egy lapinterjúban megjelent kijelentései után tett közzé.

Domokos László a Magyar Időknek adott hétfői interjúban azt mondta, pénzügyi szempontból botrány és anarchia jellemzi az egészségügy egyes területeit. Szerinte “rendszerszintű”, hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem.

Az elnöki kijelentésekre reagálva a kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete visszautasította a cikkben elmondottakat. Közleményük szerint a két szakmai szervezet vezetőit megdöbbentették a cikkben megfogalmazott, “általánosításokon és téves feltételezéseken alapuló megállapítások”, és visszautasítják az általánosságban megfogalmazott korrupciós vádakat.

Az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: álláspontjuk szerint a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása alapvetően nem pénzkérdés. Egyetértenek azzal is – tették hozzá -, hogy közös érdek az egészségügy hatékony működése. A számvevőszék ugyanakkor hangsúlyozta: az is közérdek, hogy mindezt az egészségügy a legeredményesebb módon nyújtsa, ehhez mindenekelőtt szabályosan és átláthatóan gazdálkodó intézményekre és gazdasági társaságokra van szükség. Az ÁSZ ennek érdekében végzi ellenőrzéseit az ágazatban, és teszi közzé megállapításait – írták.

Kiemelték, hogy a számvevőszéknek nincs vitája a két szervezettel, “amelyek nem ellenőrzött szervezetek”, ugyanakkor az elnökségeikben tevékenykedő tisztségviselők maguk is az ÁSZ korábbi, valamint jelenleg is folyamatban lévő ellenőrzéseiben érintett intézményeket vezetnek. A kórházak meghatározó súlyt képviselnek a közpénzek felhasználásában és az állami vagyonnal gazdálkodásban, ezért kötelesek a közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kezelni, valamint maradéktalanul megfelelni a gazdálkodásukra vonatkozó törvényi előírásoknak – mutattak rá.

Az ÁSZ kitért arra is, hogy az ellenőrzéseik során feltárt szabálytalanságokra, hibás gazdálkodási gyakorlatokra az elmúlt években több alkalommal felhívta a döntéshozók és a közvélemény figyelmét, és összegző tapasztalatait megosztotta a kórházszövetséggel, valamint egyéb szakmai szervezetekkel is.

Az ÁSZ összegző megállapításai tényeken, ellenőrzési bizonyítékokon alapulnak, nem elhallgatva a kevés számú jó gyakorlat meglétét sem. A vonatkozó megállapítások egyben nyilvánosak is – jelentették ki.

Megerősítették, hogy az ÁSZ folytatja az egészségügyi szervezetek (kórházak, járóbeteg-ellátó gazdasági társaságok) ellenőrzését, jelenleg is több egészségügyi intézmény és társaság ellenőrzése van folyamatban, amely során értékelik az intézmények és társaságok gazdálkodásának törvényi megfelelőségét.

Mint írták, közös cél a betegek lehető legmagasabb szintű ellátása, ehhez azonban mindenekelőtt szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működő egészségügyi gazdálkodó szervezetekre van szükség.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön ismételten megerősítette: a minisztérium ismeri a kórházak gazdálkodásának problémakörét, ezért cselekvési tervet dolgozott ki a kórházak átvizsgálására és a nehézségek megoldására, még az ÁSZ 2008-2015 közötti időszakra vonatkozó jelentésének közzététele előtt. A kórházak gazdálkodásának vizsgálata néhány héten belül elkezdődik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.