Kezdőlap Gazdaság Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája
No menu items!

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as “Best Global Brands” vállalati rangsorában.

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

A második helyen a Microsoft áll, márkaértéke 10,2 százalékkal, 388,5 milliárd dollárra nőtt. A harmadik helyezett Amazon márkaértéke 7,3 százalékkal, 319,9 milliárd dollárra emelkedett.

A negyedik helyen sem volt változás tavalyhoz képest, a Google értéke 8,9 százalékkal, 317,1 milliárd dollárra emelkedett. Idén is ötödik a listán a Samsung, 10 százalékos márkaérték-csökkenéssel, 90,5 milliárd dollárra.

A hatodik helyezett a Toyota 2 százalékos márkaérték növekedéssel, 74,2 milliárd dollárra, a hetedik a Coca-Cola, amelynek a márkaértéke tavalyhoz képest 1,9 százalékkal, 60,1 milliárd dollárra csökkent. A listán a tavalyi 15. helyről a nyolcadikra rukkolt előre az Instagram, értéke 27 százalékkal, 57,3 milliárd dollárra emelkedett. Megtartotta kilencedik helyét a McDonald’s, márkaértéke egy év alatt 0,1 százalékkal, 53 milliárd dollárra emelkedett. A tavalyi 8. helyről a tizedikre csúszott vissza a Mercedes-Benz, amelynek a márkaértéke 15 százakkal, 50,1 milliárd dollárra zuhant.

Az idei százas listát a tavaly még a 88. helyen álló DHL zárja, amelynek a márkaértéke 5,7 százalékkal, 6,9 milliárd dollárra mérséklődött.

Az Nvidia chipgyártó a Best Global Brands történetének legnagyobb márkaérték-növekedését érte el, 115,9 százalékkal, 43,2 milliárd dollárra emelkedett, amivel a 15. helyre került.

Az idei 100-as rangsorba 12 új cég került be, soha még ennyi a jelentés közel két és fél évtizedes történetében. Az új belépők között szerepel a Booking.com (32.), az Uniqlo (47.), a Monster (70.), a John Deere (88.), a BYD (90.) és a Shopify (99.).

A top 100 márka összértéke 3600 milliárd dollár, ami 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A rangsor első közzétételekor, 2001-ben a top 100 márka összértéke 988 milliárd dollár volt. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás