Kezdőlap Egészség-ügy Az EgészségAblakban pár kattintással előrébb hozható a szakorvosi időpont
No menu items!

Az EgészségAblakban pár kattintással előrébb hozható a szakorvosi időpont

Az EgészségAblak alkalmazás új funkciója segít minél korábbi szakrendelési időpontot foglalni. Ráadásul 1 millió 800 ezer szabad időpontból lehet választani – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-vel.

Aki az EgészségAblakban az Időpontok menüpontot megnyitja, annak az alkalmazás automatikusan felkínálja a vármegyei, illetve a fővárosi rendelők legkorábbi szabad időpontjait az adott szakrendelésre. Így a beteg az összes lehetőséget látva tudja eldönteni, hogy mikorra és hova megy el szakorvoshoz – tájékoztatott.

Ráadásul ez a lehetőség fennáll akkor is, ha valaki módosítja az időpontját, azaz bármikor átfoglalhat a beteg egy korábbi időpontra az eredetileg lefoglalthoz képest. Az EgészségAblak használata gyorsabbá és egyszerűbbé teszi az időpontfoglalást – írta az MTI közlemény.

Ez a funkció jelentősen csökkenti a várakozási időt, hiszen lehetővé teszi, hogy a páciensek a legkorábban elérhető időpontokat válasszák, akár még aznapra, vagy másnapra is. Ráadásul egy nemrég elfogadott jogszabálynak köszönthetően az EgészségAblakban nincs lakóhelyhez kötöttség, bárhova foglalható időpont. Akár a szomszéd kerületbe vagy településre, akár a munkahely közelébe vagy a nyaralás helyszínére is – tette hozzá.

Az EgészségAblak alkalmazás népszerűségét mutatja, hogy már több mint négymillióan töltötték le – tájékoztatott. Az alkalmazás könnyen kezelhető, és számos további hasznos funkcióval is segíti a betegeket. Lehetőség van többek közt az elektronikus beutalók kezelésére, betegdokumentumok, leletek, zárójelentések letöltésére, a gyógyszerek kiváltásához szükséges eReceptek megtekintésére – közölte.

Az EgészségAblakban ezen felül megtalálható a háziorvos elérhetősége, a patikakereső funkció segítségével pedig gyorsan megtalálható a legközelebbi gyógyszertár. Az applikációban kismamák számára elérhető a várandósgondozási kiskönyv digitális változata is, amely naprakészen követi a vizsgálatok eredményeit és a terhesgondozás folyamatát. Az “Egészség A-tól Z-ig” funkció közérthető módon nyújt tájékoztatást a betegségekről és kezelésekről – sorolta Rétvári Bence.

Az EgészségAblak alkalmazás tehát nemcsak az egészségügyi dokumentumok kezelését teszi egyszerűbbé, hanem a bejelentkezések terén is új lehetőségeket nyit meg, elősegítve ezzel a betegek gyorsabb gyógyulását – összegezte az államtitkár.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás