Kezdőlap Gazdaság Az olasz kormányfő szerint el kell kerülni a kereskedelmi háborút
No menu items!

Az olasz kormányfő szerint el kell kerülni a kereskedelmi háborút

Giorgia Meloni

Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti vámháború egyik félnek sem érdeke, megállapodásra kell jutni a kereskedelmi háború elkerülésével – hangoztatta az olasz miniszterelnök azután, hogy Donald Trump bejelentette az amerikai importra kivetett új általános vámokat.

Giorgia Meloni hibának nevezte az Európai Unióval szemben bevezetett vámokat, amelyeknek kivetése szerinte egyik félnek sem érdeke.

“Mindent megteszünk az Egyesült Államokkal való megállapodás kidolgozása érdekében, a kereskedelmi háború elkerülését tartva szem előtt, amely elkerülhetetlenül más globális szereplők javára gyengítheti a Nyugatot”– írta a miniszterelnök.

Meloni hozzátette, hogy a római kormány mindenekelőtt Olaszország és gazdasága érdekei védelmében cselekszik.A római miniszterelnöki hivatal közölte, hogy Giorgia Meloni április 19-én fogadja J. D. Vance amerikai alelnököt. Előzetes tervek szerint az olasz miniszterelnök májusban készül a Fehér Házba.

Ellencsapás helyett kreatív válaszra van szükség Európa részéről Roberto Vanvassori, az Anfia autóipari szövetség elnöke szerint. Elmondta, hogy az Olaszországban gyártott járművek és alkatrészek amerikai exportja évi ötmilliárd eurót tesz ki, és a Washington által bevezetett 25 százalékos vám jelentős kárt okozhat az ágazatnak.

A FederAcciai acélipari szövetséget vezető Antonio Gozzi emlékeztetett, hogy a szektorra már 2018 óta 25 százalékos vámtarifa vonatkozik, aminek következtében a hét évvel ezelőtti 900 ezer tonna amerikai exportjuk tavalyra 300 ezer tonna alá süllyedt. A megoldást új piacok keresése jelentette: az olasz acéltermelés felét belföldön adják el, harminc százalékát Európában, további húsz százalékát Kanadában és Észak-Afrikában.

A Federalimentari élelmiszeripari szövetség elnöke, Paolo Mascarino emlékeztetett, hogy az olasz termékek amerikai exportja tavaly elérte a 7,8 milliárd eurót. “Az Európai Uniónak határozottan, de óvatosan kell reagálnia, nyitottan a tárgyalásra” – mondta.

A bortermelőket tömörítő Federvini hangoztatta, hogy a 20 százalékra emelt vám egy évi több mint kétmilliárd euró amerikai exporttal számoló ágazatot érint, több mint 40 ezer vállalatot 450 ezer dolgozóval.

Antonio Tajani külügyminiszter Trump bejelentése előtt új stratégiatervet mutatott be, amelynek célja a külkereskedelmi piac bővítése. A minisztériumok, kereskedelmi kamarák, kormányügynökségek, ágazati szervezetek bevonásával új térségekben kívánják erősíteni az exportot, a nagykereskedelmi és a digitális forgalmazási lehetőségeket. Az úgynevezett “növekedési diplomácia” helyi irányelveit a nagykövetségek dolgozzák ki annak érdekében, hogy az olasz vállalatok minél több országban szerephez jussanak. Az olasz exportot többek között Szaúd-Arábiában, Vietnámban, Törökországban, Szerbiában, Mexikóban, Üzbegisztánban és számos további államban kívánják növelni.

Róma a tavalyi több mint 623 milliárd euróról a kormányzási ciklus 2027-es végére 700 milliárd euróra akarja emelni az Európai Unión kívüli exportját.(MTI)


Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás