Kezdőlap Hírek Az OTP megtízszerezte a bolgár DSK Bank tőkéjét
No menu items!

Az OTP megtízszerezte a bolgár DSK Bank tőkéjét

Az OTP Bank közölte, hogy a bolgár cégbíróság bejegyezte a bolgár DSK Bank EAD leánybankban megvalósított tőkeemelést. Ezzel a bolgár leánybank jegyzett tőkéjének összege 153 millió 984 ezer leváról 1 milliárd 327 millió 482 ezer levára emelkedett. (1 leva= 164 forint)

Az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte hogy, a bolgár leánybankjában, a DSK Bankban végrehajtott tőkeemelés összefüggésben van a Societe Generale Expressbank (SGEB) és leányvállalatai megvásárlására tavaly aláírt szerződés pénzügyi teljesítésével.

A tranzakció zárásához az összes szükséges helyi hatósági és felügyeleti engedélyt megkapta az OTP – közölték.

Kiemelték:

a tőkeemelés mértéke túlmutat az SGEB és leányvállalatai vételárának megfelelő összegen.

Az OTP tavaly augusztusban jelentette be, hogy többségi tulajdont szerzett a Societe Generale francia nagybank bulgáriai és albán leányvállalatában. A közlemény szerint az SGEB 6,7 százalékos piaci részesedésével a bolgár bankszektor 7. legnagyobb szereplője, univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív.

Bencsik László, a bankcsoport vezérigazgató-helyettese tavaly augusztusban elmondta: a bolgár Societe Generale Expressbank (SGEB) mérete szerint az OTP eddigi legnagyobb vásárlása, piaci részesedése a DSK-val együtt az eszközök alapján 19,4 százalék a bolgár bankszektorban.

Hozzátette, profiljuk jól kiegészíti egymást, tekintve, hogy az SGEB inkább vállalati bankolással foglalkozik. Az SGEB 2017-es profitja 17 milliárd forint volt, ami közel 15 százalékos sajáttőke-arányos megtérülésnek felel meg.

A DSK Csoport 2018 első kilenc hónapjában 20,8 százalékos tőkearányos megtérülésnek megfelelő 38,4 milliárd forintos adózott eredményt ért el (ami forintban 5 százalékos emelkedés év/év alapon), melyből a tavalyi harmadik negyedévben elért adózott nyereség 14,3 milliárd forintot tett ki, vagyis 26 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Lépésváltás az e-mobilitásban: akkumulátoros gyorstöltőt telepített a MOON és az MVM Mobiliti

Fotó:Freepik Új szintre lépett az MVM Mobiliti és a Porsche...

Óvatosan a légkondival mert megbetegíthet

A túlzott klímahasználat súlyosabb esetekben arcidegbénulást és tüdőgyulladást is...
Hirdetés

Hírek

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...