Kezdőlap Pénzvilág Azonnali fizetési rendszer. Egy hónap alatt kilencmillió átutalás
No menu items!

Azonnali fizetési rendszer. Egy hónap alatt kilencmillió átutalás

A jelentős forgalom, a nagyszámú esti, illetve hétvégi tranzakció és az induláskor beregisztrált több tízezer másodlagos számlaazonosító azt jelzi, hogy az ügyfelek pozitívan fogadták az azonnali fizetési szolgáltatás bevezetését – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A  március 2-i indulást követő első hónapban a bankok egymás között 9,3 millió átutalást továbbítottak sikeresen, több mint 1363 milliárd forint összértékben. A tranzakciók átlagos értéke 146 ezer forint volt. Hétköznapokon átlagosan napi 385 ezer, míg hétvégenként 106 ezer darab tranzakció teljesült az azonnali rendszerben.

Az MNB érdekességként megjegyezte azt is, hogy a legtöbb tranzakció március 10-én volt, közel 590 ezer darab, míg a legnagyobb értékben március 20-án hajtottak végre tranzakciókat, 75,6 milliárd forint értékben. Ezeket a számokat tovább növelik a bankon belül lebonyolított azonnali átutalások is, így az azonnali fizetés tényleges használata ennél is szélesebb körű volt – tették hozzá.

A korábban a napközbeni elszámolási platformon feldolgozott átutalások mintegy 40 százaléka a rendszer indulásakor automatikusan átcsatornázódott az új platformra és ez várhatóan tovább nő majd szeptember 1-jétől, amikortól lehetőség lesz a most még nem kötelezően azonnali feldolgozású tranzakciók (pl. vállalati kötegelt átutalások) benyújtására is az azonnali fizetési rendszerben.

Egyes napokon a GIRO rendszere már közel 600 ezer tranzakciót számolt el, a jelentős terhelés többek között a márciusi adófizetési kötelezettségek teljesítésének is köszönhető, melyek szintén sikeresen teljesültek.

A tranzakciók túlnyomó többsége még a legforgalmasabb időszakokban is 5 másodpercen belül, 92 százalékuk pedig mindössze 2 másodperc alatt megvalósult. A tranzakciók 31 százalékát indították a napközbeni elszámolás üzemidején kívül, a hétköznap éjszakai vagy a hétvégi időszakban.

A jegybank összefoglalója kiemelte: az azonnali fizetés egyik fontos újdonsága az ügyfelek kényelmét szolgáló másodlagos számlaazonosítók bevezetése, amelyből már több mint 32 ezret regisztráltak az első hónap során. A banki ügyfelek közel egyenlő arányban regisztráltak telefonszámokat és email-címeket, míg az elsősorban a vállalati ügyfeleknek lényeges adószámok, illetve adóazonosítók aránya 7 százalék volt. Már az indulást követő első időszakban több ezer tranzakciót indítottak a felhasználók másodlagos azonosítók használatával, ami jól jelzi az ügyfelek igényét erre a szolgáltatásra.

Az azonnali fizetések mind szélesebb körű használatát a legtöbb bank mobilalkalmazással is támogatja, ezek között több olyan is van, amely már a március 2-i indulástól kezdődően lehetővé teszi azt, hogy az ügyfelek a telefon névjegyzékéből válasszák ki telefonszámokat, így még egyszerűbbé válik a tranzakciók kezdeményezése. Ezekkel a funkciókkal a fizetési helyzetek túlnyomó többségében már most is egyszerűen használható az azonnali fizetés.

A következő időszakban számos pénzforgalmi szolgáltató tervezi az azonnali fizetésen alapuló pénzforgalmi szolgáltatásainak további bővítését. A folyamat első lépéseként több intézménynél már rövidtávon is elérhető lesz a fizetési kérelmek küldésének és fogadásának lehetősége, ez az MNB felmérései alapján várhatóan az ügyfelek több mint 80 százalékát érinti majd, akik számára nagyban kiszélesíti majd az azonnali fizetés használati lehetőségeit. Számos bank tervezi emellett, hogy mobilalkalmazását képessé tegye QR-kódok beolvasására, illetve megjelenítésére, valamint érintéses technológia támogatására, ami többek között az azonnali fizetésen alapuló kiskereskedelmi vásárlások elterjedését segítheti számottevően.

Az azonnali fizetés a koronavírus szempontjából is biztonságos megoldást jelent, mivel használatával fizikai jelenlét, közvetlen kapcsolat és a lakhely elhagyása nélkül is lehet pénzt küldeni rokonoknak, ismerősöknek és a pénzügyi partnereknek, vagy megvásárolhatók termékek és szolgáltatások.

A pénzküldés egyszerűsítése érdekében célszerű a szolgáltatási szektorban dolgozó vállalkozásoknak (futár, fodrász, villanyszerelő stb.) regisztrálni valamelyik másodlagos azonosítójukat (telefonszám, email-cím, adóazonosító), mert ebben az esetben könnyen és azonnal, a helyszínen lehet nekik érintésmentesen kifizetni az elvégzett munkát.

A szolgáltatás ugyanakkor például adománygyűjtés szempontjából is előnyös lehet, mivel a hosszú számlaszám helyett a karitatív szervezeteknek elegendő a könnyebben megjegyezhető másodlagos azonosítóikat regisztrálniuk és megjeleníteniük a nyilvános felületeken, ezt követően pedig az adományozók a korábbiaknál lényegesen egyszerűbben és gyorsabban tudják elküldeni felajánlásaikat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás