Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Bankprivatizáció Szerbiában - az OTP is ajánlatot tehet
No menu items!

Bankprivatizáció Szerbiában – az OTP is ajánlatot tehet

A szerb kormány eladásra kínálta fel Szerbia második legnagyobb bankja, a Komercijalna Banka 83,23 százalékát. Sajtóértesülések szerint a Raiffeisen mellett az OTP is a vevőjelöltek között van.

Az OTP is versenybe száll? Kép forrása: serbianmonitor.com. azüzlet.hu
Az OTP is versenybe száll? Kép forrása: serbianmonitor.com

A kabinet a Politika című belgrádi napilapban tette közzé a privatizációs felhívást, amely szerint június 21-ig csak olyanok tehetnek ajánlatot a részvényekre, akik az utóbbi legalább három évben a bankszektorban tevékenykedtek, valamint legalább 20 százalékos részesedésük van valamely nagy bankcsoportnál vagy több mint egymilliárd eurós aktívával rendelkeztek 2018-ban.

A szerb kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás értelmében privatizálja az állami tulajdonban lévő vállalatok többségét. A szerb kormány és az IMF tavaly júniusban állapodott meg egy harminc hónapra szóló, nem pénzügyi, hanem tanácsadásra vonatkozó együttműködésről. Az új program a tervek szerint a makrogazdasági és pénzügyi stabilitást őrzi meg, valamint az ambiciózus strukturális és intézményi reformok megvalósítását támogatja annak érdekében, hogy elősegítsék a gazdasági növekedést, növeljék az életszínvonalat, lehetőséget teremtsenek új munkahelyek létrehozására, és erősítsék a befektetői bizalmat.

A szerb sajtóban korábban találgatásként megjelent, hogy a Komercijalna Bankát a magyar OTP vagy az osztrák Raiffeisen Bank vásárolhatná meg – tette hozzá az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.