Kezdőlap Gazdaság BÉT - Elemző: eladói nyomás alá került a magyar piac
No menu items!

BÉT – Elemző: eladói nyomás alá került a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 487,78 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 43 263,82 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a BUX csökkenésének hátterében eladói nyomás állhat.

Rámutatott, hogy reggel Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke “belengette” a jövő heti kamatvágást, pontosabban a kamatfolyosó szűkítését, ami egyet jelent a hitelkamatok csökkentésével. Ezzel párhuzamosan láttak egy elég erőteljes eladói nyomást a BÉT-en – tette hozzá az elemző.

Varga Zoltán szerint most a külföldi befektetők kicsit “fedezékbe vonulnak” a várható forintgyengülés miatt, ugyanis a vállalatokról nem érkeztek negatív hírek.

A Mol 44 forinttal, 1,62 százalékkal 2670 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 26 forinttal, 0,26 százalékkal 9874 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 417 forintra gyengült, forgalma 83,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 2,15 százalékkal 7720 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3454,76 ponton zárt szerdán, ez 11,85 pontos, 0,34 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. (MTI)

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.