Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés a BÉT-en
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés a BÉT-en

A hét első napján a Budapesti Értéktőzsdén iránykeresés várható a nyitásban, miután a pénteki kereskedést komolyabb emelkedéssel zárta a részvénypiac.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 561,91 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 44 100,87 ponton zárt pénteken.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában közölte, hogy izgalmas lehet az OTP mozgása, miután a bankpapír árfolyama ismét a 30 napos mozgóátlag felett tudott zárni, amely 9943 forintnál húzódik. Az OTP-részvények ára 44 forinttal, 0,44 százalékkal 10 030 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama a 200 napos mozgóátlagnál zárt, amely 8013 forintnál van, áttörése esetén a következő ellenállás 8230 forint közelében lehet. A Richter-papírok árfolyama 235 forinttal, 3,02 százalékkal 8005 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el a múlt heti záráskor.

Tovább emelkedett a Magyar Telekom árfolyama, megközelítette a 425 forintos szintet, ahol azonban fontos ellenállás jelentkezik. A papír árfolyama 7,0 forinttal, 1,68 százalékkal 423 forintra emelkedett, forgalma 171,8 millió forint volt.

A Mol grafikonján továbbra is a 2720 és 2740 forintos ellenállásra érdemes figyelni, mivel ott található a tavaly április óta tartó csökkenő trendvonal is. A Mol 28 forinttal, 1,04 százalékkal 2708 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban pénteken.)MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás