Kezdőlap Mozaik Bold Agro-sztori: gyümölcstermesztés, sertéstartás – csak természetesen
No menu items!

Bold Agro-sztori: gyümölcstermesztés, sertéstartás – csak természetesen

 

Elsőre romantikus szentimentalizmusnak is tűnhet. De amikor beleharapunk a gazdag ízélményű derecskei almába, rögtön rájövünk, hogy a nosztalgiánál messze több vezette Szabó Imrét akkor, amikor ismét a nagyapja által egykor átnyújtott alma ízét akarta a szájában érezni. A derecskei Bold Agro Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója az időközben európai uniós eredetvédelmet kapott alma újrateremtése mellett az elmúlt évtizedekben egy olyan családi agrárvállalkozást épített fel, amelynek a gyümölcstermesztéstől a gyümölcslé előállításon és a sertéstelepen át a Dining Guide 2024 évi Top 100 Étteremkalauz listájában is szereplő Almavirág étteremig minden elemét a fenntarthatóság elvei alapján működtetik.

„Mennyi csalán van ebben a permetlében?” – kérdi a fehér vödörben álló zöld lére mutatva Szabó Imre, annál az apró mintakertnél, ahol a zöldségtermesztésben is új pályát nyitva, tisztán természetes körülmények között nevelkednek a konyhai finomságok.

Több mint nosztalgia

És ha már nevelés: a derecskei mintagazdaság alapítója már évtizedek óta küldetésének tartja, hogy a felnövő generáció is megismerje, megkóstolja az egészséges élelmiszerek világát. Ezért indulnak a 100 hektáros, 2019-ben Magyarország legszebb birtokának választott Derecskei Élménykertbe azok az elektromos kisbuszok, amelyekről a felnőtt látogatók mellett évente több tízezer iskolás is megnézhette már azt, hogy milyen az, amikor természetes körülmények között nevelkedik az alma. Így született meg Derecskén az a többdimenziós élményeket kínáló agrár témapark, ahol az almabirtok, a meggyfaültetvény, a gyümölcsfeldolgozó meglátogatása, valamint a multimédiás játszóház után, a Dining Guide 2024 évi Top 100 Étteremkalauz listájában is szereplő Almavirág étterem a helyben készült, százszázalékos alma- és meggytartalmú Dér-Juice mellett az egészséges élelmiszerekből összeállított gasztronómiai élményekkel várja a vendégeket.

Gyümölcsös kalandok,

„Nagyapám nemcsak a derecskei alma felejthetetlen ízét hagyta örökül, hanem azt az útravalót is, hogy Derecskének nem véletlenül volt a múlt században az a feladata, hogy Debrecen mellett Nagyváradot is ellássa zöldséggel, gyümölccsel. A három különféle talaj találkozásánál ugyanis egy olyan, rendkívül heterogén – szikes, homokos, löszös – földterület alakult itt ki, ahol a parasztember mindig meg tudta találni azt, hogy mit hova ültessen, és így tavasztól őszig mindig vonzó zöldség-gyümölcs választékot tudott vinni a piacra.”

Ember és madárbarát mintaprojekt

Szabó Imre jó egy évtizede erre a tradícióra alapozva, a hagyományos mezőgazdasági módszereket a mai, korszerű technológiával ötvözve, a föld természetes adottságait a talaj termékenységét megőrizve, a környezeti terhelést minimalizálva újította meg a gazdálkodást azon a földön, amit a családja már több generáción át művelt. Így került például az almák fölé jégvédőháló, ami megóvja a gyümölcsöt a jégtől és az erős napsugárzástól, miközben a párát megtartva az öntözési igényt is csökkenti.

„Arra gondoltam, ha az almánál sikerült, a paradicsomnál, paprikánál, céklánál és más zöldségeknél is megtalálhatjuk ezt a különleges ízvilágot. Ezért alakítottuk ki azt a 3000 négyzetméteres mintakertet, ahol kémiai szer nélkül, természetes komposztálóanyagokkal védjük a kis parcellákba vetett növényeket. Ami azért is értékteremtő, mert a hozzánk érkező iskolások az alma mellett így már a természetes körülmények között nevelkedő zöldségek ízvilágával is megismerkedhetnek. Emellett indítottuk el azt a kísérletet, ahol 30 hektáros területen három évig nem végzünk talajművelést. Ezután nézzük meg, hogy az ugaron hagyott területen – ahol a madárvilágot visszacsábítva madár- és fácánkedves magkeveréket szórunk szét – mennyire nyerte vissza a talaj az életerejét.”

A családi agrárvállalkozás már évekkel ezelőtt, a dán „sovány mangalica” fajtát nevelő sertéstelepén is a fenntartható állattartásra áll át. Kiemelten fontosnak tartva az állatjóléti szempontokat, a természetes takarmányozást és a gyógyszerezés minimalizálását. Aminek eredményeként az állatállomány egészségének megőrzésével a lehető legjobb minőségű, alacsony zsírtartalmú, márványozott hús kerülhet a terítékre.

Az apró mintakert létrehozásával a Dining Guide fenntartható éttermek listájára is felkerült Almavirág Étterem életében is új fejezet kezdődött. Mégpedig azzal, hogy a kiemelkedő minőségű sertéshús és a helyi termelők alapanyagai mellett mostantól a helyben termett, friss zöldségekből készült szezonális ételek és köretek is szerepelnek az étlapon. A kiváló séfek pedig, köztük Balogh Szabolcs, aki a Bocuse D’Or magyar döntőjében második helyezést ért el, olyan egyedi ízvilágot hoznak létre Derecskén, amely az „Almavirág ízei” jegyében a legjobb hajdúsági gasztronómiai tradíciókra alapozva teremt hidat a modern, egészséges nemzetközi gasztronómiai trendekkel.

Értékteremtő generációváltás

És miközben a fenntarthatóság a Bold Agro egész gazdálkodását meghatározza, a családi vállalkozás irányítását is az ESG-szemlélet hatja át. Ennek szellemében zajlott le az a generációváltás, amelynek eredményeként a cég hosszú távú jövőképének, stratégiájának meghatározását követően a jövőben a stratégiai tervezésre fókuszáló Szabó Imrétől a gyermekei vették át az irányítást.

„Miközben a lokális, 50 kilométeres körzetű regionális piacra koncentrálunk, az egész stratégiánk az egészséges derecskei földre épül. Mert csak az egészséges talajból nőnek ki azok az egészséges növények, amelyekből az egészséges élelmiszerek készülnek, és ezek biztosítják az emberek egészségét. Nemcsak a jelen generációnak, mert a mi küldetésünk az, hogy a gyerekeink, unokáink mellett a jövő generációjának is szeretnék egészséges élelmiszereket biztosítani. Ezért is fontos a számomra az, hogy minél több emberhez eljuttassam azt, hogy a termőföld egészsége visszaállítható, megóvható, de tenni kell érte” – érvel Szabó Imre. Akinek a Derecskén elért eredmények alapján meggyőződése, hogy a magyar föld csodákra képes, ha azon a magyar emberek munkája a korszerű, fenntartható technológiák alkalmazásával társul.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás