Kezdőlap Világgazdaság Brutális összeg esett ki a világgazdaságból az ukrajnai háború miatt
No menu items!

Brutális összeg esett ki a világgazdaságból az ukrajnai háború miatt

Illusztráció: Bigstock

Több mint 1600 milliárd dolláros kiesést okozott Oroszország Ukrajna elleni háborúja tavaly a világgazdaságban egy friss becslés szerint.

A német nyelvterület legtekintélyesebb gazdaságkutató intézetei közé tartozó kölni IW (Institut der deutschen Wirtschaft Köln e. V.) becslése szerint a fejlett gazdaságok kibocsátása nagyjából 1100 milliárd dollárral maradt el tavaly attól a szinttől, amelyet az ukrajnai háború hatásai nélkül elérhettek volna, a feltörekvő és a fejlődő országok gazdaságában pedig 550 milliárd dollár körül lehetett a kiesés. Az idén világszerte további ezer milliárd dollár termeléskiesés várható.

Az IW számításainak alapja a Nemezközi Valutaalap (IMF) 2021 őszi előrejelzése az egyes országok hazai össztermékének (GDP) 2022-es és 2023-as alakulásáról. Az előrejelzéseket a 2022-es tényszámokkal és az IMF 2023-ra adott új prognózisával vetették össze.

A kutatásról kiadott tájékoztatójukban kiemelték, hogy 2021 végén még nem lehetett számítani a háborúval és szerteágazó gazdasági hatásaival, arról szóltak az előrejelzések, hogy a társadalmi és gazdasági élet a koronavírus-világjárvány két éve után visszatér a régi kerékvágásba, enyhülnek az alapanyag-ellátási és szállítási zavarok, normalizálódik a beruházási tevékenység.

Azonban a háború a megtámadott országban okozott emberi szenvedés mellett súlyos világgazdasági következményekkel is jár, világszerte számos vállalatnál okozott "termelési sokkot" az energiaellátás bizonytalanságát és az energia árának emelkedését jelentő energiaválság révén.

Ez a válság nemcsak vállalati szinten jelentkezik, hanem egész termelési-ellátási láncolatokban, és az energia, valamint az ipari nyersanyagok mellett a mezőgazdasági alapanyagok – például a gabona – piacának működésében is zavarokat okozott, “szűk ellátási keresztmetszetek” kialakulásához vezetett, főleg a fejlődő országokban.

A sokkhatásként jelentkező háborús eredetű költségemelkedés a termelői árak után a fogyasztói árakat is felhajtotta, a magas infláció pedig csökkenti a háztartások vásárlóerejét, és visszaveti a fogyasztási cikkek keresletét. Mindemellett az ismét egyre bizonytalanabb kilátások és a kamatemelések révén növekedő finanszírozási költségek visszavetik a beruházásokat. Így a világgazdaság a koronavírus-járvány után ismét veszít lendületéből, bár a fejlett gazdaságokban volt lehetőség a “háborús ársokk” ellensúlyozását szolgáló nagyszabású gazdaságélénkítő programokra – fejtették ki az IW közleményében.

Hozzátették, hogy a világgazdaság újabb lendületvesztése ugyan elsősorban Oroszország Ukrajna elleni támadásának tulajdonítható, de nem lehet minden fékező hatást a háború számlájára írni. Így például az Egyesült Államokban kialakult magas infláció inkább tulajdonítható belgazdasági folyamatoknak, mint a háborúból fakadó globális energiaválságnak. A koronavírus-járvány őszi-téli kínai elmélyülése és a helyi járványkezelési politika megváltoztatása valószínűleg ugyancsak gazdasági veszteségekkel jár majd, és a globális értékteremtési láncokon keresztül az egész világgazdaságra fékező hatással lehet – írták.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.