Kezdőlap Hírek Budapestnek is esélyt jelenthet: a kínaiak megrohamozták az utazási irodákat
No menu items!

Budapestnek is esélyt jelenthet: a kínaiak megrohamozták az utazási irodákat

A kínaiak megrohamozták az utazási irodákat és valósággal elkapkodták a tengerentúli utazásokat, miután Peking bejelentette, hogy a jövő hónapban újra megnyitja határait.

A külföldre utazni kívánó kínai állampolgárok útlevélkérelmei január 8-tól újraindulnak – közölte a bevándorlási hivatal. Ez azt követően történt, hogy hétfőn a kínai hatóságok bejelentették: véget vetettek a beutazókra vonatkozó, közel három éve tartó szigorú karanténszabályoknak.

Az utazási oldalak azóta megugró forgalomról számoltak be. A kínai turisták azonban nem minden országba juthatnak majd be korlátlanul – írja a BBC News.

Az amerikai tisztviselők a Kínából érkező utazókra vonatkozó új korlátozásokat fontolgatnak az esetek megugrása és a kínai kormány átláthatóságának hiánya miatti aggodalmak okán.

Japán – a kínai utazók egyik legnépszerűbb úti célja – bejelentette, hogy a Kínából érkező összes utazónak negatív Covid-tesztet kell felmutatnia érkezéskor, vagy hét napra karanténba kell vonulnia.

Mellettük India is azt közölte, hogy a Kínából (és néhány más országból) érkező utazóknak negatív Covid-tesztet kell felmutatniuk érkezésükkor. Bár ezt még azelőtt jelentették be, hogy Peking enyhített volna a korlátozásokon.

A kínai utazási szabályok enyhítése – az ország zéró-Covid politikájának utolsó felvonása – az ország újabb fertőzési hullámmal való küzdelmének idején történt.

A kormány politikájával szembeni ellenérzés – amely novemberben ritka nyilvános tüntetéseket váltott ki Hszi Csin-ping elnök ellen – a Covid-korlátozások enyhítéséhez vezetett az egész országban.

Ezt követően azonban megnőtt a Covidos megbetegedések száma, a kórházak túlterheltségéről és gyógyszerhiányról érkeztek jelentések.

A határnyitásra vonatkozó keddi bejelentés azokat a hétfői híreket követte, amelyek a Kínába érkező utazókra vonatkozó karanténszabályok eltörléséről szóltak. Emellett eltörölték a napi járatok számának felső határát is.

Ugyanezen a napon az Országos Egészségügyi Bizottság bejelentette, hogy a Covidot január 8-án hivatalosan B osztályú fertőző betegséggé minősítik vissza.

Az utazási szabályok enyhítése előtt Kínában az embereket erősen lebeszélték a külföldi utazásokról. A Dragon Trail International marketing megoldásokkal foglalkozó cég szerint a csoportos és szervezett utazások értékesítése tilos volt.

A kínai határok újbóli megnyitásáról szóló hétfői bejelentés után fél órával a Trip.com utazási oldal adatai - amelyeket a kínai média idézett - azt mutatták, hogy a népszerű úti célokra irányuló keresések az előző évhez képest megtízszereződtek.

Makaó, Hongkong, Japán, Thaiföld és Dél-Korea a legnépszerűbb úti célok.

Emellett a kínai Qunar utazási iroda weboldalán a bejelentést követő első 15 percben hétszeresére nőttek a repülőjegy-kérelmek.

A világjárvány előtt , 2019-ben a Kínából kiutazó turisták száma 155 millió volt a Statista adatai szerint. Ez a szám 2020-ban 20 millióra csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás