A háztartások egy része, a kevésbé tehetősek ugyanakkor nem a megtakarításokat halmozzák, hanem az adósságokat. A kötelezettsége állománya az év végén megközelítette a 16 600 milliárd forintot, vagyis a nettó pénzügyi vagyon 93 975 milliárd forint volt.
Az eladott magyar részvények árából lehetséges, hogy többen külföldi papírokat vásároltak, 9 milliárd forintnyi friss lakossági megtakarítás landolt ugyanis külföldi részvényekben
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...
Komoly kihívás lesz az idei év, mert az elfogadott költségvetés szerint 6 százalék környékéről kellene 3 százalék alá csökkenteni az államháztartási hiányt.
Aki állampapírban gondolkodik, a már említett PMÁP mellett választhatja még a három hónapos diszkontkincstárjegyek (dkj) hozamát követő BMÁP-ot, ennek az aktuális kamata 9,31, illetve 8,01 százalékos.
A tavalyi hatalmas mínuszok után a nyugdíjpénztárak látványos hozamokat tudnak felmutatni a tagjaiknak. A legtöbb portfóliójuk történelmi csúcson jár, és két számjegyű pluszban van az év eleje óta.
Kifejezetten mérsékelte a költségvetési kockázatokat a 2017-2020. közötti monetáris politika - szögezik le az Állami Számvevőszék szakértői a költségvetési kockázatokat értékelő elemzésükben.
Márciusban 261 milliárd forint értékben vásároltak állampapírt a pénzintézetek a februári alig 3 milliárd forintnyit követően. A portfoliójukban lévő állomány az első negyedév végére 367 milliárd forinttal 12 265 milliárd forintra nőtt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.
Tavaly 2268 milliárd forinttal nőtt a háztartások portfóliójában lévő állampapír-állomány, miközben a forgalomban lévő teljes állomány kisebb mértékben, 1723 milliárd forinttal emelkedett.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek