Sokan az égető vakcinahiány megoldását a kényszerlicenszek kiadásában látják. Európában sincs belőlük elég, alig jut - nyugati forrásból - a világ szegényebb kétharmadának. Az ENSZ humanitárius akcióval próbálja oltáshoz juttatni a szegény államokat, miközben kiderült, azok a gazdag országok sem kapnak eleget, amelyek előre fizettek, azaz milliárdokkal támogatták a kutatásokat. Petrus Szabolcs írása számokat idéz és tabukat feszeget.
Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Amerikához, Angliához és Izraelhez képest - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.
Nehéz őszre és talán még nehezebb télre számít a koronavírus-járvány miatt Orbán Viktor. Brüsszeli videó üzenetében azt mondta: nem javasolja a síszezonban külföldi utazás tervezését. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magyar egészségügy egyelőre állja a sarat.
A Peugeot-Citroën (PSA) nyereséggel zárt 2020 első félévét. Az autógyárak gondjait az EU jelenti inkább. Brüsszel akadályozza a Fiat-Chryslerrel tervezett szövetséget. A Renault Zeo a legeladottabb elektroautó lett Európában. Ennek ellenére leépítést és gyárbezárásokat terveznek a konszernnél.
A nők itthon, később Brüsszelben dolgoztak futtatójuknak. Két barátnője kereste prostitúcióval a pénzt egy férfinak, akit emberkereskedelem bűntettével vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.
Brüsszel az Európán kívüli 15 ország állampolgárai előtt is megnyitotta határait, Magyarország azonban nem. Főleg gazdasági okokra hivatkozva döntöttek az EU-n kívüliek fogadása mellett, a magyar miniszterelnök a Covid 19 veszélyei miatt mondott nemet. Az olasz kormány a kínai turizmus beindulásában reménykedik, csak az időpont a kérdéses.
Brüsszelben közlekedési újratervezés zajlik: sebességkorlátozások, autómentes övezetek és új bicikliutak. A városvezetők meg akarják őrizni a korona-korlátozások alatti nyugalmat és jó levegőt.
Az új évtől nem közlekedhetnek a legszennyezőbb gépkocsik Spanyolország és Belgium legnagyobb városaiban. Barcelonában Európa egyik legnagyobb korlátozott gépjárműforgalmú övezete jött létre.
Nagyjából 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki importvámokat az Európai Unió a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott washingtoni támogatások miatt.
Nem pisil többé ivóvizet a híres brüsszeli Manneken Pis-szobor: a város illetékesei ugyanis a közelmúltban azzal szembesültek, hogy a "pisilő kisfiú" szobrából napi 1000-2500 liter friss víz ömlik egyenest a csatornába.
A légiirányítók részleges sztrájkja miatt késések és járattörlések várhatók a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren. A légikikötőt üzemeltető társaság tájékoztatása szerint budapesti járatok egyelőre nem érintettek.
A nyugati országok és az Egyesült Államok által sokat támadott Huawei kínai telekommunikációs vállalat kiberbiztonsági központot nyitott a belga fővárosban, lehetővé kívánja tenni a hálózati rendszerein futó forráskódok vizsgálatát annak bizonyítékául, hogy a cég semmiféle digitális kémtevékenységet nem folytat.
A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt tartó új megközelítést és intézkedéseket sürget az EU élelmiszer-politikájában az állattenyésztési és az állatitermék-előállítási láncban működő 125 hasonló gondolkodású európai szervezet.
Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében
Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető
Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek