Mérsékelt optimizmussal indulhat a kereskedés, enyhe emelkedés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 378,98 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 86 674,79 ponton zárt csütörtökön.
Az idén hetedik alkalommal indította el a középiskolások pénzügyi ismereteinek és tudatosságának fejlesztését szolgáló, Pénzmesterek elnevezésű versenyét az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.
A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. nemrég mutatta be HUSAT Programját, amely Közép-Kelet Európa első magánkezdeményezésben megvalósuló műholdprogramja lesz.
Az idén jubiláló Bizalom Gálán nyolc kategóriában díjazták a sikeres magyar vállalatvezetőket. Ezúttal kimagaslóan sok nő vehetett át elismerést. Az üzleti példaképnek járó Leader...
A megállapodás aláírói szerint a régiós együttműködés hatékony megoldást kínál a közös kihívások kezelésére, mivel lehetővé teszi az erőforrások hatékonyabb felhasználását, .
Közzétette második negyedéves eredményét a Waberer's. A cégcsoport az elmúlt 4 negyedév legmagasabb negyedéves konszolidált eredményét érte el EBIT-szinten, 10,7 millió eurót, míg a féléves EBIT 19,2 millió euró volt.
A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki az eredményeket kommentálva kifejtette: a cégre több irányból is nyomás nehezedik.
A gyógyszerjelölt engedélyezését követően javulni fog a betegek hozzáférése ehhez a fontos biológiai készítményhez, és erősödni fog a Richter jelenléte is a megfizethető gyógyszerkészítmények piacán.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek