A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
2025. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak.
2025. februárban a fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak.
Az első becslés szerint 2024 áprilisában az ipari termelés volumene 6,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, míg munkanaphatástól megtisztítva 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Az euróövezeti éves infláció 2,8 százalékra lassult januárban a decemberi 2,9 százalékról - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatként csütörtökön.
Jövő héten jelenik meg az államháztartás augusztusi helyzetéről szóló gyorsjelentés, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé, köztük a fogyasztói árak augusztusi alakulását és az ipari termelés júliusi első becslését.
Lengyelországban mérséklődött az éves infláció júliusban, és csökkentek a fogyasztói árak júniushoz képest a statisztikai hivatal hétfőn ismertetett végleges adatai szerint.
Külkereskedelmi és inflációs adatokat közöl a héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a Pénzügyminisztérium (PM) pedig gyorstájékoztatót tesz közzé az államháztartás július végi helyzetéről.
Kedden...
Júliusban a piaci várakozásoknak megfelelő mértékben lassult az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.
Júniusban az előzetesen közöltnek megfelelően tizenhét havi mélypontra enyhült az éves infláció az euróövezetben, főként az energiaárak csökkenésének köszönhetően - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adataiból.
A gazdasági szakértők továbbra is magas globális inflációra számítanak az ifo német gazdaságkutató intézet és az Institut für Schweizer Wirtschaftspolitik svájci gazdaságpolitikai intézet negyedéves kutatási eredményei szerint.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek