Kezdőlap Címkék Hús

hús

Második hónapja csökkennek a világpiaci élelmiszerárak

Májusban már a második egymást követő hónapban mérséklődtek az élelmiszerárak a világon, elsősorban a növényi olajok és a tejtermékek árcsökkenése hatására.

Egekbe szökhet a hús ára – különösen a csirkehús drágul

A takarmányárak világszintű emelkedése nehéz helyzetbe hozta az állattartókat, a hús drágulása elkerülhetetlen - mondták a Portfolio online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és agrárcégek képviselői.

Mezőgazdasági árak – lassult a drágulás

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbikanál az előző havi 6,7 százalékos éves emelkedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Világpiaci élelmiszerárak – drágább cukor, olcsóbb hús

Januárban már a negyedik egymást követő hónapban nőttek a világpiaci élelmiszerárak. Elsősorban a növényi olajok, a cukor és a szemes termények drágultak.

Megtorpant a világpiaci élelmiszerárak emelkedése

Júniusban öt hónap után először csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, a tejtermékek közel tizenkét százalékkal lettek olcsóbbak.

Az élelmiszerek ára februárban a világpiacon jócskán emelkedett – a tejé 5,6 százalékkal nőtt

Februárban emelkedtek az élelmiszerárak a világon, elsősorban a tejtermékek drágulása miatt, öt alapvető élelmiszer árindexe 1,7 százalékkal nőtt.

Nőtt a fogyasztási kedv – húsra és sörre költöttük a legtöbbet

Élelmiszerre 1835 milliárd forintot költött tavaly a magyar lakosság, háztartási vegyi árura és szépségápolási termékekre pedig 448 milliárdot. A az előbbi 7, az utóbbi 8 százalékos növekedés az előző évhez képest; az élelmiszerek közül a hús, a sör és a sajt forgalma emelkedett ki - írta a Világgazdaság a Nielsen adataira hivatkozva.

Egyetlen cég büszkélkedhet a GMO mentességet bizonyító védjeggyel

Mindösszesen egyetlen magyar cég használja a GMO mentességet bizonyító védjegyet, amelyet több mint fél éve vezetett be Fazekas Sándor, akkori agrárminiszter. Európában nem kötelező feltüntetni, ha génmódosított takarmánnyal táplált állatok húsát tartalmazó élelmiszereket tesznek a polcokra - itthon sem. A GMO mentességet garantáló védjegy nyújthatna tájékoztatást.

Hús hetente egyszer? A franciák is küzdenek a szegénységgel

A franciák ötödének nem telik napi három étkezésre. Az átlagosan a szülők 20 százalékának jelent problémát a térítési díj kifizetése, az 1200 és 2000 ezer eurót között keresőknél 34, a minimálbérnél kevesebb jövedelemmel rendelkezők esetében 58 százalékos ez az arány.

A Csányi-csoporté lehet a Hungerit

A Csányi-csoport felvásárolhatja a Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt-t., a GVH hozzájárult a tranzakcióhoz, mert az nem jár káros versenyhatásokkal. A cég 2017 nyeresége mintegy 2 millárd forint volt, a vételárról pedig 16 milliárdos becslések láttak napvilágot.

Friss

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.

Ingatlan.com: több tízezer ingatlannal bővülhet az Otthon Start programba bevonható lakások kínálata

A Lechner Tudásközpont friss adatai szerint Magyarországon több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan található, amiből 29 ezer zártkerti besorolású.

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot.

Hírek

NKFH: több mint 15 millió forint kártalanítás járt a légiutasoknak

Az eljárások eredményeként 38 750 euró, azaz hozzávetőlegesen 15,5 millió forint kártalanítást ítéltek meg az utasoknak.

Nincs megállás: egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök

A folyamatos csökkenést viszont most már elsősorban az okozza, hogy az alacsonyabb hitelösszeg-sávoknál is egyre lejjebb nyomják a kamatokat a pénzintézetek.

Magyarország étele® 2026 program – A jövő mesterei és a népmesék ízei egy színpadon

Az Étrend – Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, a Szolnoki Szakképzési Centrummal, a Debreceni Egyetemmel és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával közösen hirdeti meg a 2026-os Magyarország étele szakácsversenyt, a Szakma Ifjú Mestere tanulóversenyt, valamint az „Egyszer volt, hol nem volt…” rajzpályázatot.

Így vált az amerikai gazdaság a mesterséges intelligencia rabjává

Fotó:Freepik A mesterséges intelligencia (MI) beruházások oly mértékben hajtják az...

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás