Kezdőlap Címkék Infláció

infláció

Németország. Rontotta GDP-várakozását a kormány

Lefelé módosította a német gazdaság 2020-as növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány: a korábban várt 1,5 százalék helyett 1 százalékkal bővülhet jövőre.

Londoni elemzők: hajlik az enyhítésre az MNB

Londoni pénzügyi elemzők szerint a külső környezet romlása a monetáris politika normalizálási terveinek újragondolására késztette a Magyar Nemzeti Bankot, mivel az inflációra ható külső, lefelé irányuló nyomás a mostani várakozások szerint ellentételezi a továbbra is erőteljes hazai növekedés hatásait.

Az IMF javította magyar GDP-előrejelzését

Jelentős mértékben, egy százalékponttal javította idei magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában.

Ellenszavazat nélkül. Marad az alapkamat – döntött a monetáris tanács

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamat és a kamatfolyosó változatlanságáról szeptemberben, de egyetértettek abban, hogy indokolt a monetáris kondíciók finomhangolása - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szeptember 24-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.

Infláció – Továbbra sincs lépéskényszerben az MNB

Elemzők szerint kettősség jellemzi az inflációs folyamatokat, ugyanis míg az infláció fő mutatója csökkent, addig a heves ármozgásokat mutató termékektől megszűrt maginfláció emelkedett. Úgy vélik, a friss adatok összhangban állnak a jegybank várakozásaival, a monetáris politikában nem várható változás.

A szolgáltatások drágulása húzta fel a maginflációt

Az infláció szeptemberben 0,3 százalékponttal 2,8 százalékra csökkent, a maginfláció 0,2 százalékponttal 3,9 százalékosra emelkedett. A maginfláció emelkedését a piaci szolgáltatások árindexe magyarázza - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank.

Három százalék alatti infláció szeptemberben

A fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak szeptemberben az egy évvel korábbiaknál, augusztushoz viszonyítva 0,1 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Kopint-Tárki: 4,8 százalékos növekedés várható idén

Legfrissebb előrejelzésében 4,8 százalékra emelte idei GDP-bővülésre vonatkozó várakozását a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet. A 2020-as növekedési prognózis változatlanul 3,2 százalék maradt.

Pénzügykutató: 3,8 százalékra lassul a növekedés jövőre

A Pénzügykutató Zrt. legfrissebb elemzése szerint jövőre is kitarthat a gazdaság lendülete, de a növekedési ütem csökkenni fog: az idei 4,7 százalékról 3,8 százalékra - mondta Várhegyi Éva kutatásvezető.

Csak a gyenge forint miatt nem szigorít az MNB?

Elemzők szerint a forint gyengélkedése tovább tarthat, mivel a jegybank önmagában a forintárfolyam miatt nem szigorít majd a monetáris kondíciókon. Lassú és fokozatos normalizálására számítanak.

GKI: idén 4,3 százalék, jövőre 2,7 százalék lesz a növekedés

Az idei évben a korábban prognosztizált 4 százalék helyett 4,3 százalékos gazdasági növekedést vár a GKI, de jövőre már 3 százalék alá lassulhat a bővülés - mondta Vértes András, a gazdaságkutató elnöke a cég negyedéves előrejelzését ismertetve.

Jegybanki cél alá süllyedt a brit infláció

Váratlan mértékű lassulással háromévi mélypontra süllyedt a brit infláció. A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint a fogyasztói árak 1,7 százalékkal voltak magasabbak augusztusban, mint egy évvel korábban.

Uniós infláció. Csökkentek az árak Portugáliában

Egy százalékon stagnált a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben augusztusban. Az Európai Unió egészében gyorsabb, 1,4 százalékos inflációt mértek. Portugáliában csökkentek az árak.

Az inflációt az árfolyam diktálja?

Elemzői vélemény szerint az infláció diktálja a forint árfolyamát, de akad, aki szerint az élelmiszerárakra kell figyelni a jövőben. Augusztusban lassult a fogyasztói árak emelkedése.

Nem változtak az inflációs alapmutatók

Augusztusban 0,2 százalékponttal 3,1 százalékra esett az infláció, 3,7 százalékon maradt a maginfláció, és az előző havihoz képest nem változtak az inflációs alapmutatók.

Tovább lassult az infláció augusztusban

Augusztusban átlagosan 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest, júliushoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

GKI: csökken a magyar gazdaság lendülete

Az idei második fél évben jelentősen lassul a magyar gazdaság növekedése, a csökkenés kis mértékben már el is kezdődött - fogalmaz a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése.

Eurózóna – Alacsonyan az infláció, lazíthat az EKB

Augusztusban is nyomott maradt az infláció az euróövezetben, ami tovább erősíti azokat a piaci várakozásokat, hogy az Európai Központi Bank kormányzótanácsa szeptemberi ülésén lazít a monetáris politikáján.

Argentína ismét válságban

Béremelés, adócsökkentés, a minimálbér és a szociális juttatások növelése – hangzanak az argentin kormány ígéretei. A szakértők többsége kétli, hogy a politikai túléléséért küzdő Mauricio Macri elnök kivezeti a dél-amerikai országot  az egyre mélyülő krízisből.

Az MNB-t igazolják az inflációs adatok

A júliusi inflációs mutatók igazolják a monetáris tanács várakozását, hogy a második fél évben csökkenő pályára áll a fogyasztói árak emelkedése. Ezzel még későbbre tolódhat a monetáris szigorítás, sőt hosszabb távlatban a kondíciók enyhítése is felvetődhet - vélik elemzők.

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...