A múlt év végéig tartotta magát a munkaerőpiac a járvány második hullámával szemben, az idei első negyedév viszont nehéznek ígérkezik. A kormányzati támogatások hosszú távon nem képesek fenntartani a normál üzletmenethez igazodó foglalkoztatotti létszámot - kommentálták a januári foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat elemzők.
A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Várakozáson felüli mértékben javult a GfK gazdaságkutató intézet márciusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe. A fogyasztók javulásra számítanak mind a konjunkturális környezet, mind pedig jövedelmük alakulásában, valamint kiadási hajlandóságuk is erősödött.
A fertőződések számának robbanásszerű emelkedésével járó újabb járványhullám elindulásával fenyeget Németországban a koronavírus új mutációinak megjelenése - mondta Angela Merkel német kancellár a Bundestagban.
A...
Tavaly decemberben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 94,7 százalékkal, a vendégéjszakáké 92,7 százalékkal esett vissza - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Megsemmisítené Németország idei GDP-növekedési reményeit, ha a koronavírus-járvány miatt bevezetett lezárásokat március végéig, esetleg húsvétig meghosszabbítanák - véli a Landesbank Baden-Württemberg (LBBW) gazdasági szakértője.
Három ütemben valósul meg a gazdaság-újraindítási akcióterv, amelynek részeként egy új kkv-hitelkonstrukció bevezetéséről is döntött a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az MKIK gazdasági évadnyitóján.
A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében - tudta meg a Magyar Nemzet. Az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.
A kormány a koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályát újabb egy hónappal, március 1-jéig meghosszabbítja - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A koronavírus-járvány terjedését fékező korlátozások miatt már a negyedik egymást követő hónapban romlott a német fogyasztók hangulata januárban - derül ki a GfK felméréséből.
A koronavírus-járvány miatt kialakult súlyos helyzet következtében januárban a vártnál is erősebb mértékben romlott az üzleti hangulat Németországban - derül ki az ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.
A korlátozások fokozatos feloldásával a nyári hónapokban éledhet újra a szállodaipar Magyarországon, először a vidéki szálláshelyek iránt térhet vissza a kereslet - áll a BDO Magyarország legfrissebb iparági elemzésében.
A járványügyi korlátozások megszüntetése után gyorsan élénkülhet a belföldi turizmus, de ez várhatóan csak a harmadik negyedévben történik majd meg - vélik elemzők.
A korlátozó intézkedések hatására csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában - közölte a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a teljes nyitás csak a társadalom kritikus szintű átoltottsága esetén lehetséges.
A koronavírus-fertőzések növekvő száma és az újabb korlátozások visszavetették a német gazdaság növekedési dinamikáját, és legkorábban februárban lehet ismét javulásra számítani - áll a berlini DIW gazdaságkutató intézet elemzésében.
Ötödik hónapja csökken a GKI fogyasztói bizalmi indexe, de a havi csökkenés mértéke decemberben volt a legjelentősebb: 5,5 pont - közölte a GKI gazdaságkutató.
A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek