Kezdőlap Címkék Kábítószer

kábítószer

Kína. Halálra ítélték egy drogbanda kanadai vezetőjét

Halálbüntetést szabtak ki egy kábítószer-előállítással és -terjesztéssel foglalkozó nemzetközi bűnszervezet kanadai vezetőjére és kínai társára a dél-kínai Kuangtung tartományban található Csiangmen város középfokú bíróságán.

Drogfogás Ferihegyen – testében csempészett kokaint egy brazil nő

Több mint nyolcmillió forint értékű kokaint talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy nő testében.

Kína. Banánok között lapult a másfél mázsa kábítószer

Csaknem 150 kilogrammnyi kábítószert foglalt le a rendőrség a Kína délnyugati részén fekvő Kujcsou tartomány Tungzsen nevű városában egy banánt szállító teherautó átkutatását követően.

Lakitelek. Kannabiszt termesztettek a bányatavak árterületén

Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emeltek három férfi ellen, akik kannabiszt termesztettek Lakitelek közelében, a tőzegbányatavak melletti árterületen, majd azt továbbértékesítették.

Hatalmas kokainfogás a Duna-deltánál

Az utóbbi évek legnagyobb kábítószerfogásáról, csaknem egy tonna kokain lefoglalásáról számoltak be a román hatóságok.

Drogfogás Ferihegyen – Óvszerekbe csomagolt kokainnal bukott le egy nő

Óvszerekbe rejtve próbált Magyarországra csempészni 60 millió forintnyi kokaint egy 30 éves brazil nő - közölte a rendőrség.

Négy kábítószer-ültetvényt számolt fel a rendőrség Csongrád megyében

Tíz kiló marihuánát és 7,5 millió forint készpénzt foglaltak le a rendőrök  öt marihuánát termesztő férfinél. Négy Csongrád megyei drogültetvényre csapott le a rendőrség.

Szlovák-magyar rendőrségi akció. Fegyveres drogkartellt számoltak fel

Szlovákiában és Magyarországon droggal kereskedő csoportot számolt fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A banda tagjainál éles lőfegyvert és lőszereket is találtak.

Feladta magát a Balkán Pablo Escobarja

Több hétig tartó tárgyalás után feladta magát a rendőrségen Klement Balili, az albándrogmaffia vezetője - jelentette a Tirana Times című albán hetilap.

Komoly drogfogás az Arab-tengeren – Hasist rejtett egy halászcsónak

Több millió dollár értékű, több mint három tonna hasist foglalt le egy ausztrál hadihajó az Arab-tengeren.

Kenderpalántákat nevelt otthonában egy hódmezővásárhelyi férfi

A rendőrök csaknem 150 tő kendernövényt találtak egy hódmezővásárhelyi férfi lakásán, akit őrizetbe vettek.

Erzsébetvárosi akció: 21 kilogramm marihuánát találtak a rendőrök

Több mint 21 kilogramm marihuánát foglaltak le egy erzsébetvárosi lakásban a budapesti Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói.

 Szigor. 11 anyaggal bővült a tiltott dizájnerdrogok listája

A magyar büntető törvénykönyv "a legszigorúbb Európában" a kábítószerhez köthető bűncselekményekkel szemben.

A bulinegyedben árult a díler – házkutatás közben toppant be egy vásárló

Három férfinak adott el kokaint a hétvégén a budapesti V. és VII. kerületi szórakozóhelyek környékén egy kábítószerkereskedő, akit a rendőrök elfogtak. Eljutottak társa lakására is - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Kokain Budapesten. Másfél kiló kábítószerrel érték tetten a kereskedőket

Több mint ötvenmillió forintot érő kokain átadását érték tetten Budapesten, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak egy bolgár, egy szerb és egy magyar férfi ellen.

Több mint egy mázsa marihuána egy kisbuszban

Több mint 113 kilogramm marihuánát találtak egy kisbusz falában a tompai határátkelőhelyen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a NAV. 

A lökhárítóban próbált marihuánát behozni Röszkénél egy szerb férfi

Több mint hét kilogramm marihuánát találtak egy szerb férfi autójában elrejtve a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen.

Kábítószert kínált, majd szúrt, mert nem volt neki

 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2016 őszén késével megsebesített két amerikai turistát Budapesten..

Feladta magát a halálos kábítószer miatt körözött férfi

Feladta magát a rendőrségen a fentanilt tartalmazó reptéri csomag miatt körözött férfi.

Az érintésre is halált okozó port ők hozatták Budapestre

A már érintéssel is halálos méregnek számító kábítószer Budapestre szállítását megrendelő, azzal kapcsolatba hozható személyek fényképét közzé tette a rendőrség.

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...