Kezdőlap Címkék Korrupció

korrupció

Korrupció miatt váltotta le miniszterét a türkmén elnök

A türkmén államfő menesztette belügyminiszterét, arra hivatkozva, hogy a tárcavezető nem képes gátat szabni a burjánzó korrupciónak - jelentette az állami sajtó.

Kopaszra tarolják a kárpátaljai hegyeket

Meghallották az ukrajnai természetvédők hangját Németországban. Az ukrajnai Kárpátokban egyre több erdő tűnik el. Az oligarcháknak és a korrupt tisztségviselőknek nem számít, hogy nemzeti parkok részei. Aki tiltakozik, veszélyesen él. Petrus Szabolcs összefoglaló írása.

Deutsch az OLAF-jelentésről. A korrupt cégek fizessenek

A 2010-es kormányváltás előtti korrupciós ügyeket okolta Deutsch Tamás, amiért az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF jelentős összeg visszafizetéséről szóló ajánlást fogalmazott meg éves jelentésében.

Korrupció ígéretével üzletelt – Borítékolta lebukását

Egy tévesen megcímzett boríték buktatta le a csalót, aki bírók, ügyészek, nyomozók befolyásolását ígérve több millió forintot kért "ügyfeleitől". A tettes és társa ellen egyebek mellett befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség.

Kirgizisztán. A volt elnök lövöldözött rezidenciáján

Tüntetésre készülnek a kirgiz főváros központjában Almazbek Atambajev volt elnök hívei, miután a rendőrség kommandósai sikertelen kísérletet tettek a korrupcióval vádolt politikus letartóztatására. Atambajev elismerte, több lövést is leadott az akció során.

Carlos Ghosn esküvője Trianonban. Nászút a börtönbe?

Ki fizette a ex-Renault-elnök esküvőjét? Erre a kérdésre keresik a választ a francia nyomozók, akik a héten házkutatást tartottak Carlos Ghosn, a Renault-Nissan cégcsoport korábbi elnökének villájában az előkelő párizsi elővárosban, l'Étang-la-Villeben.

Kiengedték Michel Platinit – nem indul eljárás

Kihallgatása után elhagyhatta a francia rendőrség Korrupcióellenes Hivatalának épületét Michel Platini. Az UEFA korábbi elnöke ellen nem indul eljárás a 2022-es, Katarnak ítélt világbajnokság helyszínének kijelölése során felmerült korrupció gyanúja miatt.

Őrizetbe vették Michel Platinit

A francia rendőrség őrizetbe vette Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnökét.

Korrupció a magyar-ukrán határon. 16 pénzügyőrt vettek őrizetbe

Az áfával trükközőknek segítséget nyújthattak azok a korrupcióval gyanúsított pénzügyőrök, akiket  hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatott ki és vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség. Tizenhat, a beregsurányi magyar-ukrán határállomáson szolgáló pénzügyőrre csaptak le a készenléti rendőrök  - közölte a főügyész.

MTA-felmérés: a többség büntetné a hálapénz utólagos elfogadását is

A többség, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ugyanakkor csak kevesen tudják, hogy a hálapénz műtét előtti elfogadása ma már bűncselekmény, tárta fel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja felmérésében.

Elfogták az álorvost. Plasztikai sebésznek adta ki magát, műtött is

Bukaresti magánkórházban tevékenykedő, magát sebészorvosnak kiadó olasz állampolgárt szállítottak le egy vonatról a román-magyar határon a román hatóságok. A férfit előállították.

Lengyel bankfelügyelet – Őrizetbe vett tisztségviselők

Az utóbbi évek egyik legnagyobb pénzügyi botránya kapcsán őrizetbe vette a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) Andrzej Jakubiakot, aki az előző lengyel kormány idején a bankfelügyelet (KNF) elnöke volt, valamint vele együtt az intézmény hat, neki alárendelt egykori magas beosztású tisztségviselőjét.

Előzetesben a lengyel bankfelügyelet volt elnöke

Két hónapos előzetes letartóztatásba helyezik a lengyel bankfelügyelet (KNF) két héttel ezelőtt lemondott, korrupcióval gyanúsított elnökét, Marek Ch.-t - döntött az illetékes katowicei bíróság.

Korrupció. Őrizetbe vették a lengyel bankfelügyelet lemondott elnökét

Őrizetbe vette a korrupció elleni lengyel hivatal (CBA) Marek Chrzanowskit, a lengyel bankfelügyelet (KNF) két héttel ezelőtt lemondott elnökét - jelentette a PAP hírügynökség.

Mélyrepülésben az üzleti etika – mi lehet a megoldás?     

Századunk a gyilkos piaci versenyt, és az üzleti életben következményként  a vezetők, a dolgozók, a vállalatok jelentős részénél az etikus magatartás mélyrepülését hozott. Ezt az üzleti etika elméleti, és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó szakértők is így látják. Mi lehet a megoldás?

Friss

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.