Az első félévben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva a tavalyi 21,3 százalékos növekedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júniusban a külföldi vendégek száma 5,0, a vendégéjszakáké 3,7 százalékkal, a belföldi vendégek száma 2,8, a vendégéjszakák száma 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Júniushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első fél évben 3,2 százalékkal nőtt az export euróban számolt értéke és 5,0 százalékkal az import. Az áruforgalmi exporttöbblet 3,328 milliárd eurót tett ki, 787 millió euróval csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júniusban az ipari termelés 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok azonban 4,1 százalékos növekedést mutatnak, mert kettővel kevesebb munkanap volt idén júniusban, mint a múlt év azonos hónapjában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Májusban a bruttó és a nettó átlagkeresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az áprilisi 9,0 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az április-júniusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék volt, ami újabb rekord az egy hónappal korábbi 3,4 százalék után. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
Csökkent a turizmusban foglalkoztatottak száma. Az átlagkereset alacsony, de tavaly több pénzt vittek haza az ágazatban dolgozók. A legtöbbet Budapesten, a legkevesebbet Békés megyében keresték - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal ágazati elemzéséből.
Minden ötödik magyarra jut egy vállakozás: a tavalyi év végén több mint 1,9 millió gazdasági szervezetet tartottak nyilván, 2,1 százalékkal, azaz 38 ezerrel többet, mint 2017-ben.
A növénytermesztési termékek éves áremelkedése májusban 3,5 százalékosra mérséklődött, az élőállatok és állati termékek drágulása viszont 10,8 százalékosra emelkedett. Összességében a mezőgazdasági felvásárlási árak átlagosan 6,0 százalékkal voltak magasabbak a tavaly májusiaknál.
Májusban a külföldi vendégek 1,6 százalékkal, a belföldiek 3,4 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi szálláshelyeken, így a vendégforgalom 2,4 százalékkal mérséklődött.
Májusban 678 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, 285 millió euróval több, mint az előző év májusában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal első becslése alapján.
A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júniusban az egy évvel korábbinál. Májushoz viszonyítva az árak átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Májusban 8,7 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,1 százalékkal bővült - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A járműgyártásban gyorsult a növekedés üteme.
Májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,6 százalékkal haladta meg a tavaly májusit. A legnagyobb bővülést az internetes kiskereskedelemben mérte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idei első negyedévet a bruttó hazai termék (GDP) 0,1 százalékának megfelelő 10,2 milliárd forint többlettel zárta a kormányzati szektor az előző negyedévi 5,8 százalékos GDP-arányos 626,4 milliárd forint deficitet követően.
Májusban az ipari termelői árak összességében 2,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az előző havi 4,1 százalékos emelkedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva 0,7 százalékos volt az árak emelkedése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Áprilisban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 8,5 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.
A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...
A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek