Az infláció csökkenését az üzemanyagárak mérséklődése magyarázza, míg a maginfláció emelkedéséhez egyes feldolgozott élelmiszerek és piaci szolgáltatások áremelkedése járult hozzá - állapította meg a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a márciusi inflációs adatokhoz fűzött kommentárja.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa összesen 3000 milliárd forint új forrást biztosít a pénzügyi rendszer védelmére, ez az idei várható GDP 6 százaléka. Az MNB továbbra is úgy véli, hogy a bruttó hazai termék az idén 2-3 százalékkal nő - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök.
Az államháztartás névértéken számított bruttó konszolidált adóssága a GDP 64,7 százalékát - 30 287 milliárd forintot - tette ki 2019 végén, vagyis 3 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbi 67,7 százalékról - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Drámaian indult a 2020-as évtized, a kockázatok erősebbek, a kihívások nagyobbak. Cserébe a lehetőségek is nagyra nőnek, aki nyer, az nagyot nyerhet versenytársaihoz képest - írta legújabb cikkében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.
A jegybanki előrejelzés szerint a koronavírus leküzdése után V-alakú gazdasági növekedés jöhet, vagyis 2020-ban 2 százalék körüli, 2021-ben pedig a járvány előttinél is magasabb ütemű bővülés várható - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Az MNB a korábban vártnál kisé lassabb, 2-3 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,6-2,8 százalékos inflációval számol idén, megjegyezve, hogy az előrejelzés bizonytalansága nagy, és a prognózis a március 19-ei állapotot tükrözi.
A monetáris tanács fokozott figyelemmel kíséri és folyamatosan értékeli a beérkező adatokat, valamint a koronavírus-járvány makrogazdasági és pénzpiaci hatásait. A hatékony monetáris politikai transzmisszió megőrzése érdekében a testület kész további likviditásbővítő intézkedéseket hozni - írta a tanács a kamatdöntő ülését követően.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) olyan megoldásokat vár el a pénzügyi intézményektől, amelyekkel a fizetési haladék után - az elhalasztott törlesztések miatt - nem emelkedik az adósok törlesztőrészlete az eredetihez viszonyítva - közölte a jegybank.
A folyó fizetési mérleg 774 millió euró hiánnyal zárta a tavalyi negyedik negyedévet, ez alig 22 millió euróval több az egy évvel korábbinál, de 238 millió euróval rosszabb az előző negyedévinél - jelentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A koronavírus terjedése szempontjából a készpénz használata nem jelent extra kockázatot - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely elővigyázatosságból két hétre elzárja a készpénzforgalomból beérkező forintbankjegyeket.
A bankok számára is fontos, hogy a reálgazdaságban megjelenő likviditási problémák áthidalása révén az ügyfelek megőrizhessék fizetési képességüket - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank, amely üdvözölte a kormány döntését.
A Magyar Nemzeti Bank felszólította a bankokat, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a lakossági ügyfelekkel szemben is alkalmazzanak törlesztési moratóriumot, amelynek fenntartása 2020 végéig indokolt.
Tiltott piaci manipuláció és a bennfentes információ közzétételére vonatkozó szabályok megsértése miatt közel 125 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank a Delta Technologies-ra (korábbi nevén Est Media).
A koronavírus okozta válság azokat a lakáshiteleseket fogja érinteni, akiknek munkahelyük elvesztése vagy csökkenő jövedelmük miatt problémát jelent a havi törlesztőrészlet befizetése. Az ő megsegítésükre átmeneti lépésekre lesz szükség, ilyen lehet a fizetési moratórium bevezetése.
Az MNB felszólította a bankokat, hogy alkalmazzanak törlesztési moratóriumot a vállalati hiteleknél év végéig. Amennyiben ez nem történik meg, az MNB felkéri a kormányt, hogy rendelje el a fizetési moratóriumot a vállalati hitelek törlesztésére.
A jegybank elnöke a koronavírus utáni idők teendőiről, a gazdaság újraindításáról fogalmazta meg elképzeléseit. Azt vizionálja, hogy a világgazdaság nem fordul általános válságba, azt írja, nem kell tartani a 2007-2009-es válság megismétlődésétől, és Magyarország jó válságkezeléssel megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-et.
A Magyar Nemzeti Bank 20,75 millió forintos bírságot szabott ki a KDB Bankra a feltárt hitelkockázatkezelési, számviteli, adatszolgáltatási, betétbiztosítási, piac- és partnerkockázati, illetve az IT és IT-biztonsági területet érintő hiányosságok miatt.
Ismeretlen kiberbűnözők a koronavírusra hivatkozva próbálnak bankkártya- vagy bankszámla-adatokat, illetve az azokhoz tartozó azonosítókat megszerezni - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek februárban arról, hogy 0,9 százalék maradjon az alapkamat, és mínusz 0,05 százalék az egynapos jegybanki betéti kamat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a február 25-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben csökkentette.
A magyar kormány elutasít mindenféle politikai nyomásgyakorlást azt illetően, hogy milyen forrásokból vásároljon energiát, és mindig is a nemzeti érdek szempontjából legjobb megoldásokat fogja választani.
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek